A Mol nem tudja elfogadni a bosnyák kormány kérését, amely szerint az Energopetrol privatizációs ajánlatában a fejlesztésekre szánt összegből 30 millió bosnyák márkát, mintegy 15 millió eurót át kellene csoportosítani az adósságszolgálatra. A privatizációra kiírt tender májusi eredményhirdetése után a Mol és az INA alkotta konzorciummal kezdődtek meg a tárgyalások, a két cég a hírek szerint 10,2 millió márkát ajánlott a bosnyák olajvállalat 67 százalékáért. Emellett vállalta, hogy a következő három évre 150 millió bosnyák márkát (1 euró=2 bosnyák márka) fordít befektetésre, valamint a cég adósságaiból 60 millió márkát átvállal. A kormányzat arra kérte most a konzorciumot, hogy az adósságátvállalást a befektetésként vállalt összeg csökkentése mellett emelje 90 millió bosnyák márkára. Az ügylet csak látszólag nullszaldós, az Energopetrolnál ugyanis jelentős beruházásokra van szükség – mondta lapunknak dr. Kántor Sándor, a Mol kommunikációs vezetője.
