BUX 140470.96 0,41 %
OTP 46100 0,33 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Isten veled, annuitásos jelzáloglevél?

2005. július 12. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Közzétették az OTP legutóbbi, július 8-án zárult kéthetes lakossági jelzáloglevél-jegyzésének eredményét, amiből ismételten kitűnik, hogy a tízéves, végtörlesztéses kötvényt sokkal szívesebben vásárolják a magánszemélyek, mint havonta fizető rokonát. A 2015/I jelzésű, évente kamatot és a futamidő végén egy összegben tőkét fizető papírra 766 millió forintnyi jegyzés érkezett, becslésünk szerint tíz-tizenötszöröse annak, amennyi ugyanekkora idő alatt a havi kamat- és tőketörlesztésű 2014/J-re és 2015/J-re szokott volt. (Általában 30–60 millió forint alkalmanként.)
A bankcsoport a jelek szerint – legalábbis egyelőre – fel is hagyott az annuitásos papírok terítésével, a kétfajta tízéves kötvény ugyanis rövid ideig együtt szerepelt, majd csak az egyik maradt ringben. A hároméves, szintén fix kamatozású 2008/V eredménye ugyanezen idő alatt 245 millió forint volt, ez nem túl sok, de nem is túl kevés.
Ezen a héten és a jövő héten az egyéves OJB 2006/VII kapható évi 6,25 százalék kamattal, valamint ismét az OJB 2015/I, amelynek árfolyama 106,46 százalék, ami az utolsó napon történő vásárlásoknál évi 6,90 százalékos hozamot jelent.

Eidenpenz József
Eidenpenz József

Ez is érdekelhet