A bíróság ugyan zárolta a Kartonpack vagyonát, de egyelőre a társaság nem érzi ennek következményeit a napi működés során – nyilatkozta lapunknak Tóth Gábor, a debreceni csomagolóanyag-ipari társaság ügyvezető igazgatója. A cégvezető szerint egyelőre csupán a bizonytalanság és a partnereknek való magyarázkodás okozott kellemetlenséget a társaságnak, ettől függetlenül minél hamarabb szeretnék tisztázni a helyzetet.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság a K&H Equitiesnél kirobbant sikkasztási ügy kapcsán bő egy hónappal ezelőtt zárolta több magán- és jogi személy vagyonát is. A döntés – amely bár nem volt jogerős, de az intézkedés állítólag ettől függetlenül életbe lépett – vonatkozott a tőzsdén jegyezett Kartonpack Rt.-re is. A zárolásról akkor olyan információk láttak napvilágot, melyek szerint nemcsak a bankszámlákat, hanem az eszköz- és ingatlanvagyont is érinteni fogja. Már akkor komoly vitákat váltott ki, mit is jelent majd konkrétan egy működő társaságnál a zárolás, amely akár a napi gazdálkodást is ellehetetleníthette volna. Ráadásul volt olyan szakértő, aki úgy vélte, nem egyértelmű az a törvényi hivatkozás, amelyet a bíróság indoklásában alapul vett.
A Kartonpack akkor fellebbezett a határozat ellen – eddig erre még nem kapott választ –, a menedzsment ezért úgy döntött, hogy rendkívüli közgyűlést hív össze a továbbiak tisztázására.
Erre tegnap került sor, ahol a tulajdonosok úgy határoztak, felhatalmazzák az igazgatóságot a társaság eszközeinek bérbeadására. A bérbeadás feltételeit a kialakult helyzettől függően a vezetés saját hatáskörben állapíthatja meg úgy, hogy a döntése összhangban legyen a cég gazdasági érdekeivel, a tulajdonosok és az eljáró hatóságok elvárásaival. A döntést az ügyvezető igazgató nem kívánta kommentálni.
