Támaszt nyújtani képtelen blue chip híján egész nap meredeken lefelé tartott tegnap a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe. A mutató ugyan a nyitásban még keddi értéke felett állt, ám a BUX-kosárban több mint 30 százalékos súllyal szereplő OTP mélyrepülésének képtelen volt ellenállni. Napon belül az index közel 300 pontot zuhant, a kereskedés végén már keddi értékénél 1,2 százalékkal alacsonyabban állt. A forgalom elmaradt az utóbbi időben megszokottól, alig 9 milliárd forintnyi részvény fordult meg a parketten.
A legnagyobb érdeklődés természetesen a varsói piacon tegnap debütáló Mol kereskedését kísérte. Az olajipari részvény jegyzése a lengyel nyitást követően 13 ezer forint fölé ugrott, ám ott több jelentősebb eladó tétel borult a piacra. Az eladói nyomás egész nap fennmaradt, ezért záráskor már másfél százalékos mínuszban, 12 750 forinton cseréltek gazdát a papírok. Tegnap is rossz napjuk volt az OTP-részvényeseknek, a kedden is gyengülő bankpapírok tegnap már zuhantak, a zárásban két százalékkal előző áruk alatt cseréltek gazdát. Nem mozgatta meg a befektetők fantáziáját a Matáv esetleges montenegrói megjelenése, a távközlési részvények 0,4 százalékot veszítettek értékükből. A vezető részvények közül egyedül a Richter tartotta magát, a gyógyszergyári papírok, akár csak egy nappal korábban, 21 700 forinton forogtak a zárásban.
A visszaesés közepette meglepően jól teljesítettek a gépipari részvények, mind a NABI, mind a Rába, mind a Linamar komoly erősödést könyvelhetett el.
