Teljes gőzzel zajlik Európában a tőzsdekonszolidáció, most a legnagyobbak mérik össze erejüket. A Deutsche Börse (DB) tegnap bejelentette, 1,3 milliárd fontos készpénzes ajánlatot tett Európa legnagyobb részvénypiacára, a Londoni Értéktőzsdére (LSE). A frankfurtiaknak nem ez az első próbálkozása a londoni piac megszerzésére, négy éve a DB már tett egy sikertelen kísérletet annak felvásárlására.
Az akció azonban most is több helyen komoly ellenállásba ütközhet. Kérdéses például, mit szól az ügylethez az európai versenyhivatal, s miként fogadnák a németek londoni megjelenését a citybeli befektetők. A LSE igazgatósága is azonnal kijelentette, nem támogatja a DB ajánlatát, véleményük szerint ugyanis az alulértékeli a társaságot. Kijelentették ugyanakkor azt is, nem zárkóznak el a további tárgyalásoktól. Megfigyelők az LSE húzódozását a felvásárlásoknál szokásos árfelhajtó próbálkozások körébe sorolták, igaz, a többség véleménye szerint a DB-ből már nemigen lehet magasabb árat kisajtolni, az ajánlat ugyanis így is komoly prémiumot tartalmaz a korábbi tőzsdei árhoz képest. (A bejelentés előtti hetekben a kiszivárgott információk hatására már 25 százalékkal erősödött a részvény, tegnap pedig 22,5 százalékos ugrást követően új történelmi magasságba jutott az LSE-papírok jegyzése.) A DB elfogadta az LSE igazgatóságának meghívását a további tárgyalásokra, a frankfurtiak ugyanis meg vannak győződve arról, hogy az együttműködés minden érintett hasznára válna.
A 2 ezer milliárd eurós kapitalizációval büszkélkedő londoni és a 0,8 ezer milliárd eurós kapitlaizációjú frankfurti piac küzdelmébe azonban még beleszólhat Európa második legnagyobb tőzsdéje, a Londonban a Liffen keresztül már érdekelt, 1,7 ezer milliárdos kapitalizációjú Euronext is. Megfigyelők könnyen elképzelhetőnk tartják, hogy a tőzsdeszövetség egy ellenajánlattal rálicitál a DB-re.
