A romániai bevásárlás hírére kiemelkedő mértékben erősödtek tegnap a Mol-részvények, hátukon pedig a BUX is a magasba emelkedett. A napot alig pár ponttal a 14 ezer pontos határ felett kezdő index erejéből délelőtt csak kisebb erősödére futotta, a délután második felében azonban igencsak nekilódult, s záráskor már előző napi értékénél 1,4 százalékkal magasabban, 14 211 ponton állt. A forgalom továbbra is a BÉT fénykorát idézi, a parketten több mint 16 milliárd forintnyi részvény fordult meg.
A tegnapi nap sztárja egyértelműen a Mol volt, közel 4,6 százalékkal drágult, amivel árfolyama ismét 12 ezer forint fölé emelkedett. Nem díjazták a befektetők a Richter új molekulájáról szóló bejelentést, az elmúlt két kereskedési napon több, mint 5 százalékkal erősödő papír árfolyamát tegnap 1,3 százalékkal mélyebbre nyomták. Az ötmilliárd forint feletti forgalmat generáló OTP 0,8 százalékkal kapaszkodott feljebb, záráskor 5410 forinton cserélt gazdát. A hónapok óta szunnyadó Matáv tegnap is egyhangú napot zárt, a távközlési részvény kurzusa alacsony forgalom mellett stagnált. Az Egis több mint félmilliárd forintos forgalom mellett 2,3 százalékkal drágult. A Danubius jegyzése 5,7 százalékkal kúszott magasabbra.
