Látványos erősödéssel kezdte a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe. A tovább száguldó OTP-nek és a magára találó Richternek köszönhetően a mutató egy órával a nyitást követően már a csütörtöki értékénél 240 ponttal magasabban, 14 314 ponton állt. A bankpapír piacán bekövetkezett korrekció és a lefelé forduló Mol-kurzus azonban megálljt parancsolt az index emelkedésének, amely zárásra 14 186 pont pontra csúszott vissza, ami azonban még mindig 0,8 százalékkal magasabb a csütörtöki értéknél. A kereskedés igen élénk forgalom mellett zajlott, a parketten több mint 25 milliárd forintnyi részvény fordult meg.
Pénteken tovább menetelt fölfelé az OTP, nap közben újabb rekordösszeget, 5705 forintot is fizettek a bankpapírért. Zárásra ugyan a kurzus némileg visszacsúszott, ám az utolsó üzlet 5601 forintos árfolyama így is bő egy százalékkal magasabb az előző napi szintnél. Egy óriásüzlet okozott izgalmakat tegnap a Mol-piacon, reggel egyetlen kötés keretében közel 7 milliárd forintnyi részvény cserélt gazdát. Az árfolyam azonban a kereskedés során végig lefelé csordogált, a nap végére 12 milliárdos forgalmat összehozó Mol-papírok az utolsó üzletben 11 510 forinton cseréltek gazdát. Lefelé tartott a Matáv is, a telefontársaság részvényei 0,4 százalékkal, 785 forintra gyengültek. Magára talált viszont a Richter, amely könnyedén törte át pénteken a 23 ezer forintos szintet, és végül 3,9 százalékos drágulással 23 400 forinton zárt. A szektortárs Egis tulajdonosai is örülhettek, a kisebbik gyógyszergyár papírjai 2 százalékos erősödést könyvelhettek el.
