Az elmúlt napok töretlen emelkedéséhez képest igen kaotikus állapotok uralkodtak pénteken a Budapesti Értéktőzsde parkettjén. Az árfolyamok rendkívül hektikusan ingadoztak, az irányadó index közel 500 pont széles sávot járt be. A minden várakozást felülmúló Mol-eredmény láttán néhány befektető elérkezettnek látta az időt az elmúlt hetekben elért tetemes árfolyamnyereség besöprésére, aminek következtében az olajipari papírok a nyitás után meredeken zuhanni kezdtek. Az eladási hullám pillanatok alatt begyűrűzött a Mollal együtt dráguló OTP piacára is, a zuhanó blue chipek pedig magukkal rántották az irányadó mutatót. A reggel a 14 500 pontos szintet közelítő BUX másfél óra leforgása alatt bő három százalékkal, 14 ezer pont közelébe zuhant. Később rövid időre stabilizálódott ugyan az index, ám számottevő emelkedésre már nem futotta erejéből. A kereskedés végén a BUX csütörtöki értéknél másfél százalékkal alacsonyabban 14 100 ponton állt. A parketten annyi részvény fordult meg, mint egy átlagos héten összesen, a forgalom pénteken megközelítette a 34 milliárd forintot.
Napon belül 1005 forintot veszített értékéből a rekorderedményről beszámoló Mol, az olajipari részvény árfolyama folyamatos lemorzsolódás után 3,6 százalékos gyengüléssel 12 390 forinton zárta a hetet. Ahogy az emelkedésben társa volt az OTP a Molnak, úgy tartott vele a zuhanásban is. A bankpapír pénteken 3 százalékos esés után 5260 forinton forgott a kereskedés végén. A Matáv 2,7 százalékkal erősödve 800 forintig küzdötte fel magát, a Richter félszázalékos drágulás után 22 505 forinton zárt.
Az áramszolgáltatókat tömörítő NAX index történetének egyik legnagyobb – 30,6 pontos – napon belüli emelkedését produkálva 990,4 ponton zárt.
