A harmadik negyedéves beszámolók megjelenése előtt megállíthatatlannak tűnik a Mol és az OTP száguldása. A BÉT két vezető papírja korábban elképzelhetetlen árszinteken cserél gazdát, ám úgy tűnik, a vevőket semmi nem riaszthatja el. A Mol és az OTP árfolyam-emelkedésének hatására újabb történelmi csúcsra emelkedett az irányadó index is, a BUX a tegnapi zárásban hétfői értékénél 218 ponttal magasabban, 13 771 ponton állt. A 13 milliárd forintos forgalom zömét is a két vezető cég adta.
Az elmúlt napokban még csak kóstolgatta az ötezer forintot az OTP, ám tegnap könnyedén törte át a lélektaninak mondott határt a bankapapír árfolyama. (A cég részvénykurzusa kevesebb mint 11 hónap alatt száz százalékkal erősödött.) Az elemzői előrejelzések szerint a társaság ma megjelent első három negyedévi profitja meghaladja majd a 100 milliárd forintot. Szintén 100 milliárd forint feletti nyereséget várnak a pénteken jelentő Moltól. A cég papíjai – az OTP-hez hasonlóan – száz százalékkal drágultak tavaly december óta, az akkor még csak 6 ezer forinton jegyzett részvényekért a tegnapi zárásban már 12 ezer forintot kellett fizetni. Veszített értékéből a Richter és a Matáv. A gyógyszergyári papír kurzusa a gyorsjelentés megjelenése óta lefelé csordogál, tegnap 22 ezer forint alatt is járt a jegyzés. A Matáv árfolyama 800 forint alá esett, a keddi zárásban már csak 795 forintot értek a távközlési részvények.
Kiemelkedő forgalom mellett közel 6 százalékkal drágult az FHB, a háromnegyed éves számaival kellemes meglepetést okozó Rába 5,7 százalékkal erősödött.
