BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az első negyedévben indul az econet EBPP rendszere

A pénz után az infrastrukturális hátteret is biztosította az econet.hu Rt. a postai sárga csekk kiváltására hivatott EBPP szolgáltatáshoz. Az első internetes csekkbefizetésre 2005 első negyedévében kerülhet sor.

2004. október 12. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hosszas előkészítő munka gyümölcse érik be a következő év elején, amikor az econet.hu Rt beindítja az internetes számlabefizetést lehetővé tevő (EBPP) szolgáltatását. A rendszerhez komoly reményeket fűz a társaság, becslései szerint a hazai EBPP-piac mérete a teljes kiépülés után elérheti a 30 milliárd forintot, melyből a cég 10 százalékot hasíthat ki magának. A projekt másfél évvel ezelőtti megkezdésekor még úgy tűnt, az econet lesz az első, amely Magyarországon a sárga csekket kiváltó rendszert mutat be, ám időközben több társaság is „bejelentkezett” már a piacra. A konkurensek megjelenésének azonban vannak pozitív hozadékai is, az újfajta fizetési kultúra meghonosodásáért ugyanis még sokat kell dolgozni, ami az önmagában álló econet erejét lehet hogy meghaladná. A piac felosztása jelenleg is folyamatban van, a tőzsdei társaság több közüzemi szolgáltatóval és nagybankkal is folytat tárgyalásokat a rendszerhez való csatlakozásról. (Az econet tulajdonában álló Externet internetszolgáltató persze már biztosan bevezeti a szolgáltatást).
A rendszer kiépítése komoly beruházásokat igényel, ám az econet az elmúlt évben történt két hatalmas tőkeemelésnek köszönhetően rendelkezik a szükséges forrásokkal, sőt az idén befolyt közel 2 milliárd forintból bőven jut majd egyéb akvizíciókra is – mondta el Balázs Csaba, a cég vezérigazgatója. Balázs hozzátette, az EBPP szolgáltatásokból az econet két év múlva vár először nyereséget.
A minap aláírt megállapodás értelmében a know-how-t, a rendszer motorját biztosító szoftveres hátteret a Xerox-Checkfree páros szállítja majd. A Checkfree fejleszti a világon leginkább elterjedt elektronikus számlabemutatási és fizetési rendszert. Az Egyesült Államok legnagyobb pénzügyiszoftver-szolgáltatójaként tartják nyilván a céget, az általa fejlesztett i-series program az USA-n kívül Európa több pénzügyileg fejlett piacán – így többek között Hollandiában, Svédországban, Norvégiában – is jelen van. Az econetes rendszer feltehetően Sun hardvereken fut majd.

Mezősi Tamás
Mezősi Tamás

Ez is érdekelhet