BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Teljesíthetők a Matáv idei céljai

2004. szeptember 27. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Habár a második félév jóval nehezebb lesz, mint az első, a Matáv idei tervei továbbra is teljesíthetők – nyilatkozta a Reutersnak Starub Elek, a cég vezérigazgatója. A társaság EBITDA rátája eléri majd a 40 százalékot (az első féléves 42,3 százalék után), ám jelenleg ennél többet nem ígérhetek – mondta Straub.
A Matáv az elkövetkezendő évekre az árbevétel stagnálására számít, ám van néhány kitörési pont, amivel kissé feljebb tornászható a forgalom. Ilyen lehet a külföldi – elsősorban a Balkánon végrehajtható – akvizíció, amelyre a tervek szerint a jövő év folyamán sor kerülhet. A másik kitörési lehetőség az egyre népszerűbbé váló ADSL, az ilyen vonalak száma december végére túllépi az idénre tervezett 200 ezer darabot, 2006-ra pedig a 400 ezret.
A stagnáló árbevétel és az erős konkurenciaharc ellenére tovább csökken a Matáv eladósodottsága, a ráta mára megközelítette a Matáv hosszú távú terveiben szereplő 30 százalékos szintet. Nem szeretnénk, ha az eladósodottság e szint alá csökkenne, ez alatt az összes szabaddá váló cash flow-t osztalékfizetésre használnánk fel – mondta Straub Elek.
Egyelőre nem tudni még mennyibe kerül majd a társaságnak az UMTS-licenc megvásárlása. A Matáv azonban semmi esetre sem szeretne abba a hibába esni, mint anyavállalata, amelynek lehet, hogy sosem térül meg a licenc megvásárlásába fektetett pénze. A távközlési cég kívánalmai szerint először alacsony díjat szedne a harmadik generációs mobiltechnológiáért a magyar állam, amely később a fogyasztói igények emelkedésével nőne.

Mezősi Tamás
Mezősi Tamás

Ez is érdekelhet