Az elmúlt évek legforgalmasabb augusztusát tudhatja maga mögött a tőzsde. A BÉT azonnali piacán az elmúlt hónap során 307 milliárd forintnyi üzlet megkötésében segédkeztek a brókercégek, azaz az átlagos napi forgalom meghaladta a 7,3 milliárd forintot. A növekedés azonban inkább a jó gyorsjelentések nyomán emelkedő árfolyamoknak, semmint a pénzüket újonnan a tőzsdére hozó befektetők megjelenésének köszönhető. A kötésszám ugyanis kevesebb mint 7 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képes, miközben a forgalom közel 20 százalékkal nőtt.
A brókercégek versenyében előre tört a K&H Equities, az élbolyból tavaly a Kulcsár-ügy miatti eltiltás következtében kiesett társaság augusztusban a prompt részvényforgalom alapján összeállított lista harmadik helyére kapaszkodott fel. Második ezúttal is a Cashline lett, a társaság forgalma közel 20 milliárd forinttal emelkedett júliushoz képest, a cég összesen több mint 50 milliárdnyi üzlet megkötésében segédkezett. Tavasszal még úgy tűnt, az Erste mindent visz, az osztrák tulajdonú brókercég akkori, 150 milliárd forintos forgalma nagyobb volt, mint a két következőé összesen. Mostanra azonban már közel sem ennyire egyértelmű az Erste dominanciája, amelynek augusztusban alig 10 milliárd forint volt az előnye.
Némileg megélénkült a derivatív piac is, egyedi határidős részvényekből a júliusi 96 milliárd forint után augusztusban 106 milliárd forintnyi cserélt gazdát. A legaktívabbnak a származékos részvény-kereskedelem terén a Cashline bizonyult, a brókercég 36 milliárdos forgalmával mindenkit maga mögé utasított. BUX-kontraktusokra összesen 56 milliárd forintnyi üzletet kötöttek, a legtöbb esetben a Buda-Cash közreműködésével.
Életjeleket ad az évek óta tetszhalott állapotban leledző – vagy talán soha fel sem éledt – opciós piac, az elmúlt hónapban devizára és részvényre is kötöttek négy-négy opciós ügyletet.
