New Yorkban a jegybank szerepét betöltő Fed elemzése alapozta meg a bizakodó hangulatot, amely szerint nyilvánvaló, hogy a múlt heti kamatcsökkentést követően az amerikai gazdaság kilábalóban van a recesszióból. Az optimizmust tovább fokozta, hogy a világ legnagyobb internetberendezéseket gyártó cége, a Cisco Systems rendelésállománya növekedett októberben, ami valóságos eufóriát okozott a befektetők körében: elsősorban a technológiai papírok voltak keresettek.
Európában a Vodafone szállította a nap hírét, miután a piaci értéket tekintve a világ legnagyobb mobilszolgáltatója az egy évvel korábbinál, illetve a vártnál kisebb veszteséggel zárta az első félévet. A Vodafone-részvény a nap végére 12,7 százalékkal növelte értékét. A szektor meghatározó szereplői közül a France Télécom papírjának árfolyama 6,7, az Orange-é 5,8, míg a Deutsche Telekomé több mint hét százalékkal nőtt.
A pénzügyi szektorból már nem érkeztek ilyen egyértelmű hírek. A svájci UBS bank részvénye 1,1 százalékkal emelkedett, miután a társaság negyedéves eredménye 4 százalékkal javult az előző év hasonló időszakához képest. A hétfőn negyedéves veszteségről beszámoló német Commerzbank AG bejelentette, hogy költségcsökkentési intézkedései keretében további 2-3 ezer dolgozójától kíván megválni a jövő év folyamán. A hír azonban nem okozott pánikot: a társaság papírja több mint két százalékkal emelkedett a frankfurti börzén.
A dollár árfolyama enyhén gyengült a jennel szemben: a japán valuta kurzusa kedd este 119,5-es szinten állt. Az euró továbbra is 1,01 dolláros árfolyamon forgott.
K. K.
