A nyári uborkaszezon határozta meg tegnap mind az állampapír-, mind a bankközi piac kereskedését. A forgalom mindkét piacon alacsony volt, és az árak is csak minimális mértékben mozdultak el. A másodlagos állampapírpiacon a három ponttal csökkenő 3 hónapos futamidő kivételével stagnáltak vagy kismértékben emelkedtek a hozamok, az emelkedés azonban nem haladta meg a 4–6 bázispontot. A befektetőket várhatóan a 3 hónapos futamidejű diszkontkincstárjegyek mai aukciója sem hozza majd lázba, megfigyelők szerint változást egyedül csak a 3 és 10 éves államkötvények csütörtöki értékesítése hozhat.
A kereskedés a devizapiacon is eléggé lanyha volt, a forint árfolyama napközben mindössze egy szűk, 0,25-0,30 százalékpontos sávban mozgott. A délutáni zárásban a kurzus 11,40 százalékon állt, ami alig jelent elmozdulást a pénteki 11,43 százalékos záróértékhez képest. Az eurót a bankok a nap végén 244,60/70 forinton váltották, míg a dollárt 242,55/85 forinton jegyezték, ami közel 2 forintos javulást jelent a korábbi 240,80/241,10 forintos árfolyamhoz képest. A zöldhasú az emelkedést a nemzetközi piacokon bekövetkezett erősödésének köszönheti, az európai fizetőeszközt a dollárral szemben 1,0070-en jegyezték hétfőn délután.
A Budapesti Árutőzsde pénzügyi szekciójában még üzlet sem született, sőt a nyitva tartás alatt mindössze két lejárat esetében hangzott el ajánlat. Dollárt augusztusra 246 forinton szeretett volna valaki eladni, míg jent decemberi határidőre szerettek volna vásárolni, 213,02 forinton. Mindkét esetben sikertelenül, hiszen még csak ellenajánlat sem érkezett.
A forintpiacon kissé emelkedtek a kamatok, az overnight és a tomnext árak valamivel 8 százalék fölött álltak délután, nap közben pedig 8 és 8 1/4 százalék között ingadoztak.
M. J.
