Nem tudta megtartani múlt heti, 11 százalék feletti árfolyamát tegnap a hazai fizetőeszköz. A forint jegyzése napközben közel fél százalékkal gyengült és egy kisebb korrekciót követően 10,64-67 százalékon állt a délutáni zárásban. Ez több mint negyed százalékponttal jelent rosszabb helyzetet a pénteki zárószintnél. Az amerikai dollár árfolyamát a paritás átlépése határozta meg: a délutáni 1,0058 euró/dollár kurzus után a hazai piacon 245,00/30 forinton váltották a zöldhasút, az eurót pedig 246,60/80 forinton jegyezték.
A Budapesti Árutőzsde devizapiacán 350 millió forint értékben született üzlet. Az amerikai dollár elszámolóárai erőteljesen gyengültek, a határidős árfolyamok 2,80-4,15 forinttal lettek alacsonyabbak. Az euró a legtöbb lejáratra változatlanul zárta a napot, a módosuló jegyzéseket viszont a drágulás jellemezte.
Élénk forgalommal indult a hét a másodlagos állampapírpiacon. A referenciahozamok minden futamidő esetén jelentősen csökkentek, tehát egyelőre kitartott a vártnál jobb júniusi inflációs adat és a kormány költségvetési szigorát jelző múlt heti nyilatkozatok pozitív hatása. A mérséklődés a hozamgörbe éven túli szakaszán a 24-28 bázispontot is elérte, aminek következtében például a leghosszabb, 15 éves államkötvények referenciaértéke ismét 7 százalék alá csúszott. E hétre az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csak diszkontkincstárjegy-aukciókat hirdetett meg. A 3 hónapos futamidejű értékpapírok mai értékesítése mellett vélhetően sem a hat hónapos diszkontkincstárjegyek holnapi, sem a tizenkét hónaposak csütörtöki aukciója nem hozza majd lázba a befektetőket. A meghirdetett 25, illetve 30 milliárd forintos mennyiséget a piac könnyedén felszívja.
M. J.
