Az ÁPV Rt. ugyan hivatalosan még nem döntött a 83,7 százalékos állami tulajdonban lévő Antenna Hungária Rt.-vel kapcsolatos jövőbeni stratégiáról, de június végén Kamarás Miklós vezérigazgató egyik nyilatkozatában már felvázolt egy - a szakértők szerint a tőzsdei cég számára nem túl sok jóval kecsegtető - lehetséges jövőképet. Eszerint az állami tulajdonos mintegy 7 milliárd forint értékű tőkeemelésben vagy a V.R.A.M. Rt. részvényeire vonatkozó, október elején lejáró opció meghosszabbításában gondolkodik (NAPI Gazdaság, 2002. június 28., 1-4. oldal). Az AH-nak a Magyar Posta 10 százalékos részesedésének megvásárlása után 30 százalékra nőtt V.R.A.M.-pakettje 16,1 százalékra olvadhat októberre, ugyanis a cég nem vett részt a mobilszolgáltató két legutóbbi tőkeemelésében. Ehelyett inkább opciós szerződéssel biztosította magának azt a lehetőséget, hogy részesedése ismét az eredeti mértékűre nőjön. László Géza, az AH elnök-vezérigazgatója többször is azt nyilatkozta, hogy a Vodafone-nal kapcsolatos kötelezettségeket saját forrásból nem tudják előteremteni, hitelből pedig már nem kívánják finanszírozni. A két opció lehívása viszont együtt legalább 15 milliárd forintba kerülne, s csak a tavalyi opció is közel 9-10 milliárd forint kifizetését jelentené. Az esetleges 7 milliárd forintos tőkejuttatás tehát lényegében semmire sem lenne elegendő, és az AH így a 25 százalékhoz sem jutna el.
A helyzetet bonyolítja, hogy a 25 százalékos részesedés két szempontból is igen fontos lehet. Egyrészt a jelenlegi koncessziós szerződés szerint a Vodafone név alatt szolgáltató mobilcégnek 25 százalékban hazai tulajdonban kell maradnia, másrészt ennél kisebb csomaggal az AH már nem tudná érdemben befolyásolni a V.R.A.M. működését, ami lényegesen csökkenthetné a részesedés értékét.
M. J.
