A közvilágítási rendszerek létrehozása, üzemeltetése, karbantartása az önkormányzatok tehervállalásával valósult meg, ám a vagyon tulajdonjoga a privatizációval az áramszolgáltatóké lett. A rendszer működtetéséért az önkormányzatok általában közvilágítási díjszabás szerint fizetnek, ami ma az egyik legdrágább tarifa - véli Áfra Barnabás, az Elmib Első Magyar Infrastruktúra Befektetési Rt. vezérigazgatója. Magyarországon 2000-ben még csaknem egymillió elavult - nagy áramfogyasztású, kis fénykibocsátású - lámpatest üzemelt. Korszerűsítésükkel - mondja - egy kisebb erőművet lehetne kiváltani.
Az önkormányzatok szeretnének magasabb színvonalú közvilágítást biztosítani a lakosságnak, egyben 40-50 százalékos energiamegtakarítást elérni, csökkentendő költségeiket, s ugyanakkor a berendezések tulajdonjogát is szeretnék visszaszerezni.
A rekonstrukcióhoz, racionalizáláshoz szükséges beruházási források viszont általában nem állnak rendelkezésükre. Az Elmib - amelyet a közművek kiépítésének, illetve korszerűsítésének finanszírozására hozott létre az MFB - a közvilágítás korszerűsítésének gyorsítása érdekében kidolgozott egy, az önkormányzati igényeknek megfelelő koncepciót, amellyel mostanáig 1100 települést keresett meg, 944 előzetes ajánlatot adott, 241 együttműködési megállapodást írt alá, 114 településsel kivitelezési szerződést kötött, 51-nél pedig már megkezdték a szolgáltatást is. Áfra szerint az áramszolgáltatók és az önkormányzatok érdekellentéte egyértelmű. A szolgáltatók természetesen nem akarják, hogy árbevételük csökkenjen, márpedig a korszerűsítés nyomán felére csökken a fogyasztás. Ellenben e társaságok rá akarják tenni a kezüket a korszerűsítésekkel felértékelődött vagyonra. A hazai közvilágítási vagyon felújítás utáni értéke becslések szerint meghaladja majd a 40 milliárd forintot. Ha az önkormányzatok ezt mind átengednék a szolgáltatóknak, akkor azok évről évre több mint 3 milliárd forintot számolhatnának el amortizáció címén, félmilliárdos nagyságrendű adómegtakarítást érve el.
Mivel a megnövekedett amortizáció csökkenti a kimutatható eredményt, hivatkozási alapot teremt az áramszolgáltatók áremelési törekvéseihez, évente mintegy 12 milliárd forint értékben. Ráadásul - hangsúlyozza Áfra - az így képzett amortizáció felhasználása nem kötött, úgyhogy bármit tehet vele a szolgáltató. Mindennek tetejébe a szolgáltatók hosszú távú áramvásárlási szerződésekhez kötik a közvilágítás korszerűsítését. Attól tartanak ugyanis, hogy a piac megnyitásával elveszítik az önkormányzatokat mint vevőket.
Áfra számításai szerint ha ma egy önkormányzat úgy dönt, hogy a saját pénzéből felújított közvilágítási vagyont az áramszolgáltatóknak adja át, azzal elfogadja a vagyonvesztést, elősegíti az áram árának emelését (minden átadott 100 forintból 30 forint emelés lesz), hosszú távra lemond az olcsóbb beszerzés lehetőségéről, konzerválja a mai ellentmondásos helyzetet (más a tulajdonos, és más a felelőse a közvilágításnak).
Az Elmib azokkal az áramszolgáltatókkal szemben, amelyek szerinte, visszaélve monopolhelyzetükkel, több mint egy éve akadályozzák a korszerűsítést és az önkormányzatok tulajdonszerzését, még tavaly augusztusban versenyhivatali eljárást kezdeményezett. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) októberben úgy döntött, hogy a Titász és a Démász ellen lefolytatja az eljárást. Ám a Démász ügyét a múlt héten, a Titászét pedig tegnap szeptemberre halasztotta (NAPI Gazdaság, 2002. július 5., 7. oldal).
R. Zs.
