A gyöngyösi Falcotrade Rt. 49,9 százaléka az idén januárban került az Arago-csoport tulajdonába, amely tőkeemelés keretében 500 millió forintot pumpált a meglehetősen gyenge likviditási helyzetben lévő cégbe. A Ringa 88,1 százalékban a Pick tulajdonában van, a Pickben pedig - a januári, árfolyamértéken 3,3 milliárd forintos készpénzes tőkeemelés után - 41,3 százalék az Arago részesedése. (A saját részvények és a szórt tulajdonosi struktúra miatt az Arago tényleges befolyása nagyobb annál, amit a számok mutatnak.) A Ringa tavalyi árbevétele 22,3 milliárd forint volt, az idén változatlan volumen mellett, a hús árának megszaladása miatt 20 százalékkal számíthat többre. A Falcotrade mintegy fele akkora, mint a Ringa, normális üzletmenet mellett évi 12 milliárdos árbevételre számíthat, de az idei év első két hónapja - a likviditási gondok miatt - az arányos szintnek csak a töredékét hozta.
Az együttműködés célja - mint Kovács Tamás, a Pick Rt. igazgatósági tagja lapunknak elmondta -, hogy a két húsipari cég kölcsönösen ki tudja használni egymás szabad kapacitásait és - szolgáltatás jelleggel - kölcsönös képviseletet tudjanak vállalni egymásnak a szállítók, illetve a vevők felé. Mivel mindkét társaság termékszerkezete hasonló (a tőkehús mellett gyártanak feldolgozott termékeket, de a Pick Szegedtől eltérően elenyésző a szárazáru-termelésük) a lehetséges szinergiák meglehetősen nagyok, ám ezeket Kovács nem kívánta számszerűsíteni.
A húspiac jelenlegi, válságos helyzetében megfigyelők szerint nem annyira nyereségnövekedésről, mint inkább a külön-külön felmerülő veszteség mérsékléséről lehet szó. A szolgáltatásokat egyébként piaci áron nyújtják majd egymásnak. A megállapodást már benyújtották a Gazdasági Versenyhivatalhoz annak érdekében, hogy megállapítsa, az nem minősül versenykorlátozó jellegűnek. Bár a GVH még nem döntött, információnk szerint pozitív döntés várható. Ha az együttműködést jóváhagyja a GVH, logikus lépés lenne a Falcotrade-t teljesen integrálni a Pick-csoportba. Ez akár azt is jelenthetné, hogy a Pick hamarosan megvásárolja az Arago Falcotrade-részesedését.
A Pick tavaly ősszel még 7 milliárdos készpénztartalékát - amelyhez januárban további 3,3 milliárdnyi friss tőke járult - a húspiaci események alaposan megcsapolták, az összeg nagyobbik felét a forgótőke finanszírozása elvitte. A maradék azonban arra elég lehet, hogy egy, az Aragónak néhány hónapja 500 millió forintjába kerülő részvénycsomagot meg tudjon venni. (Az kétségtelen, hogy az ár nem lesz közömbös a Pick megmaradt befektetői szempontjából, de az Aragót ismerve nem valószínű, hogy az komolyabban eltérne a bekerülési költségtől.) A Falcotrade intergációja javíthatja a Pick túlélési esélyeit is, még ha ez nem is az a nagy akvizíció amelyről két éve hallani a szegedi cég háza táján. (Mint ismeretes, korábban felröppent a Gyulai Húskombinát, a Délhús, a román Comtim nagyszalontai gyára, a Weiser kolbászgyár vagy a bácstopolyai húsfeldolgozó megvételének híre.) A Rabobank áprilisi elemzése szerint a Pick (a Ringával együtt) 27, a Falcotrade 5 százalékkal részesedik a több, mint 250 milliárdos magyar húspiacból, az idén azonban a Pick részesedése - a szalámi tőkehúsoktól elmaradó drágulása miatt - csökken. Az egyesült társaság csaknem egyharmados részesedésével, idei, 80 milliárd forintot elérő árbevételével a magyar élelmiszeripar legjelentősebb szereplői közé tartozik.
K. G. T.
