Az Egyesült Államok márciusi kiskereskedelmi forgalmának nem várt csökkenése, illetve a michigani egyetem által számított fogyasztói bizalmi index visszaesése az amerikai gazdaság lassulására utal, míg a termelői árak mérséklődése azt jelzi, hogy eddig sikerült kordában tartani az inflációt. A befektetők bizonytalanul reagáltak a hírekre, hiszen azok akár egy közeli Fed-kamatvágás ígéretét is magukban hordozhatják.
A cégektől érkező jelentések sem tudtak határozott útmutatást adni. A szerdai tőzsdezárás után napvilágot láttak a Yahoo! várva várt adatai: a veszteséget produkáló cég egyebek mellett létszámleépítést jelentett be, s csökkentette az idei árbevételre vonatkozó előrejelzését. A General Electric papírjai drágultak, miután a cég közölte, hogy az első negyedévben a várakozásoknak megfelelően 30 centes részvényenkénti eredményt (EPS) produkált, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Az internetes hálózati eszközöket gyártó Juniper Networks Inc. árfolyama ingadozott, hiszen az első negyedévben - akvizíciókat és a részvényopciók ellentételezését nem számítva - az EPS a piaci konszenzus szerinti 25 centre emelkedett, ugyanakkor a cég az év egészét tekintve - az 1,05 dolláros várakozásokkal szemben - 0,90-1 dolláros EPS-re számít.
Bizonytalankodtak az európai tőzsdék is, ám végül csak London zárt eséssel. Ennek alakulására a technológiai és telekompapírok gyengélkedése volt hatással. Párizsban a fogyasztói elektronikai cikkeket gyártó, várakozás feletti eredményről beszámoló Thomson Multimedia volt az egyik legnagyobb nyertes, de a közel 10 százalékos forgalomnövekedést felmutató Carrefour kiskereskedelmi csoport papírjai is drágultak. A DAX esetében a DaimlerChrysler esését bőségesen kompenzálta a tech-papírok, illetve az Adidas Salomon-részvények drágulása. Az euró dollárral szembeni árfolyama kissé magához tért, s a 89,5 centet is megközelítette.
A Nasdaq szerdai erősödése jót tett a távol-keleti tőzsdéknek is, az emelkedést a félvezetőipar cégei vezették.
Á. V.
