Az elmúlt időszak profit warningjai után a jó hírekre igencsak kiéhezett piacokon erőteljes emelkedést hozott a Dell Computer Corp. beszámolója, illetve a Yahoo! Inc. papírjainak felminősítése. A személyi számítógépeket gyártó Dell a szerdai tőzsdezárás után megerősítette első negyedévére vonatkozó eredmény-előrejelzését, azaz közölte, hogy tartható lesz az elemzők várakozásaival is összhangban lévő 17 centes részvényenkénti eredményre (EPS) és 8 milliárd dolláros árbevételre vonatkozó célkitűzés. A világ legnépszerűbb portálját működtető Yahoo! előfizetéses szórakoztatóipari szolgáltatásról kötött megállapodást a Vivendi Universallal és a Sonyval, ráadásul a cég papírjait a Lehman Brothers immár vételre ajánlja. A hagyományos gazdaság cégei közül a világ legnagyobb aluminíumgyártójaként számon tartott Alcoa okozott kellemes meglepetést, hiszen az első negyedévet illetően 46 centes EPS-t vár, szemben a 43 centes piaci konszenzussal. A FedEx csomagszállító profit warnigja, illetve az hogy, az USA legnagyobb szupermarketlánca, a Kroger papírjainak ajánlását a CSFB tartásra rontotta le, csak a képet árnyalta, a befektetők hangulatára nem volt különösebb hatással.
Az európai tőzsdeindexeknek is lendületet adott a Dell bejelentése; a technológiai részvények mellett a távközlési papírok húzták fel a leginkább a mutatókat. Frankfurtban a 650 millió eurós nettó profitnövekedésről beszámoló Dresdner Bank is a nyertesek között volt. A Footsie emelkedésében elemzők szerint nem volt sok szerepe a Bank of England várakozásoknak megfelelő mértékű, 25 bázispontos kamatcsökkentésének. Az euró dollárral szembeni árfolyama 90 cent körül ingadozott.
A Nikkei-225 is a Dell-effektusnak betudhatóan emelkedett, míg a hongkongi, a dél-koreai és a tajvani tőzsde nemzeti ünnep miatt tegnap zárva volt.
Á. V.
