Tegnap a tengerentúlon a technológiai cégek újabb profit warningjai, illetve létszámleépítési tervei alapozták meg a besszhangulatot, amit tovább erősített, hogy az Egyesült Államok ipari megrendelésállománya a vártnál jobban csökkent.
Az áresést az internetes és szoftvercégek vezették. Az online-kereskedelmi rendszerekkel foglalkozó Ariba közölte, hogy negyedéves részvényenkénti eredménye (EPS) a várt 5 cent helyett mínusz 20 cent lehet, emellett alkalmazottainak harmadát elbocsátja, s a korábbi tervekkel ellentétben mégsem egyesül az Agile szoftvergyártóval. Az Inktomi is hasonló bejelentést tett, a hálózati szoftverek fejlesztését végző társaság a piaci prognózisnál mintegy hatszor nagyobb, 23-25 centes negatív EPS-re számít, s 25 százalékos létszámleépítést hajt végre. A hagyományos vállalatok közül a gyógyszergyártók és a kiskereskedelmi cégek felfelé mozdultak el, amiben az is szerepet játszott, hogy az elektronikai cikkek kereskedelmével foglalkozó Best Buy a vártnál jobb negyedéves eredményről számolt be.
Európában - a tengerentúli fejleményeken túl - a Nokia bejelentése is felborzolta a kedélyeket. A finn cég a France Télécomhoz tartozó Orange mobilszolgáltatótól 1,5 milliárd eurós, a Hutchisontól pedig 500 millió eurónak megfelelő értékű megrendelést kapott, ám ehhez 2, illetve 0,74 milliárdos finanszírozást nyújt. Lényegében tehát arról van szó, hogy egy szállító áthidaló kölcsönt nyújt egy pénzszűkében levő távközlési vállalatnak azért, hogy megrendelést kapjon tőle. Az euró erősödött a dollárral szemben, miután a Nemzetközi Valutaalap ECB-kamatcsökkentést sürgetett.
A Nikkei-225 - jórészt bankpapíroknak köszönhetően - végre emelkedéssel zárt, ugyanis a japán kormány beszáll a bankok kereszttulajdonlású részvényeinek felvásárlására létrehozott alap finanszírozásába.
Á. V.
