BUX 133758.62 -0,08 %
OTP 41880 0,65 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Felforgatja a kormány a hazai autóállományt

Kiderült, hogy pontosan milyen elektromos autók vásárlására készült az állam 9 milliárd forintért. A tavaly novemberi adatok szerint itthon kevesebb mint 5000 villanykocsi volt, az állam ennek 20 százalékára kötött szerződést.

2018. augusztus 28. kedd, 17:46

Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Márciusban jelentették be, hogy egy központosított közbeszerzés lefolytatása után a tavalyi nettó 2,5 milliárd után 9 milliárd forint keretösszegben vásárolhatnak az állami szervek elektromos autókat. A keretmegállapodások lényege, hogy az állami és az önként csatlakozó intézmények a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságon (KEF) keresztül intézhetik az előre meghatározott feltételű autóvásárlásaikat.

A tavalyi beszerzésen a Gablini Kft.-vel összesen 1,2 milliárd forintért, a Pappas Autó Kft.-vel 500 millió, valamint a Porsche Hungaria Kft.-vel 800 millió forint keretösszegben. Most pedig azt is közölte az állam, hogy a kiterjesztett szerződésben összesen 2 gyártó autóit lehet megvásárolni és kiderült az is, hogy milyen típusokat vásárolnak. Tállai András egy írásbeli kérdésre adott válaszában ezt a listát közölte:

Gépjármű típusa Gépjármű ára (nettó forint)
Volkswagen e-up! 5 598 350
Volkswagen e-Golf 7 928 000
Nissan LeafNConnecta 40kW 8 121 827
Nissan eNV200 Evalia Acenta 40kW 8 731 051
Nissan eNV200 Van Acenta 40kW 8 129 093
Forrás: Pénzügyminisztérium.

Fontos, hogy összesen 1100 darab autót vásárolhatnak a közintézmények, ami a legutolsó adatok alapján több mint a teljes hazai e-autó-állomány ötöde. Ugyanis tavaly év végéig összesen 4095 darab tisztán elektromos meghajtású autó volt forgalomban. Vagyis lényegében a beszerzéssel alaposan felforgatják az autópiacot.

A kormány az autók töltéséről is gondoskodott: a központosított közbeszerzéseket lebonyolító állami szervezet tavaly az e-autók töltésére szolgáló berendezések szállítására is lebonyolított egy eljárást, két évre nettó 4,7 milliárd forint keretösszegben. Ezen az Elektromotive Hungaria Kft.-t (az alvállalkozója az MVM Partner Zrt.), valamint a T-Systems Magyarország Zrt.-t (alvállalkozója az Evopro Innovation Kft. és az Evopro Systems Engineering Kft.) hirdették ki győztesnek.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.

Szabó Dániel
Szabó Dániel

Ez is érdekelhet