Egyre inkább megéri a vállalkozásoknak ellenőrizniük leendő partnereiket. A komplex csomagok, előfizetések mellett a legevidensebb listákat ingyenesen is át lehet tekinteni, vagyis aki nem akar egy teljes cégfigyelésért külön díjat fizetni, az alapvető biztonsági ellenőrzéseket maga is elvégezheti.
A bizalmatlanságra az adhat okot, hogy júliusban ismét rekordszámú felszámolás indult, a több mint 1700 eljárás 29 százalékkal haladta meg a 2009. júliusi adatokat, a felszámolások száma pedig júliusban elérte a tízezret az Opten Kft. adatai szerint. Azt csak a cégadatbázisból lehet kideríteni, hogy a leendő partner felszámolás alá került vagy sem - ez is ingyenesen hozzáférhető egyébként.
Érdemes azonban az adóhatóság szégyenlistáit is olvasni. A nagy adótartozást felhalmozó cégek és magánszemélyek mellett ugyanis egy sor másik listán is könnyen utána lehet nézni annak, szerepel-e rajta a még ismeretlen leendő partner. Ez a lista leginkább arra szolgál, hogy kínos perceket okozzon a tartozást felhalmozó cégeknek, illetve megdöbbentse a közvéleményt - az első helyezettek rendre több milliárd forint tartozást halmoznak fel, nagyjából ezzel egyenértékű bírsággal. A lista negyedévente frissül, a legalább százmillió forint tartozást felhalmozókat és csak az aktuális adatokat tartalmazza. Vagyis ha szerepel rajta egy leendő megrendelő, akkor az nem igényel további magyarázatot, ám ha nem, az sem jelent semmit.
Az adóhatóság honlapján szerepelnek még a felfüggesztett, a törölt adószámú cégek, továbbá azok is, amelyek ellen felfüggesztési, illetve törlési határozatot hozott a hatóság. Az adatbázisban a cégnév és az adószám alapján egyaránt lehet keresgélni.
E listákat érdemes komolyan venni a rajta szereplő cégek számossága miatt. A legfrissebb, múlt hét csütörtöki verzió szerint 1310 felfüggesztő és 491 törlési határozat van folyamatban, emellett azonban 20,3 ezer törölt és 11 ezer felfüggesztett adószámú társaság szerepel az adatbázisban. Ez azt jelenti, hogy a határozatokban szereplő cégeket is ideszámolva mintegy 32 ezer problémás társaságot lehet lemeózni. Ez az összes társasági adóbevallást benyújtó társaság 7,4 százaléka.
