A magyar vállalatok és szervezetek csak 35 százalékban képesek megvalósítani céljaikat és terveiket, szemben az európai 54 százalékkal - derül ki a FranklinCovey felnőttképzési cég és az NRC piackutató közös felméréséből.
A rossz eredmény nem az egyes vállalatok pénzügyi helyzetéből következik, ha ugyanis javítani tudnának megvalósítási képességükön, akkor már minimális tőkebefektetéssel is jelentősen növelhetnék eredményességüket - mondta Bölcsföldi László, a FranklinCovey magyarországi képviseletének ügyvezetője.
A kutatás eredményei szerint még nagyobb az aránytalanság akkor, ha a legjobb európai szervezetekkel hasonlítják össze a magyarokat, mivel a felső tíz százalékba tartozó európai cégek 76 százalékban tudják megvalósítani céljaikat. A magyar vállalkozások céljaik megvalósításában alapvetően azért gyengék, mert még ott sem tudják a dolgozók, hogy mit kell tenniük a célok elérése érdekében, ahol ezeket egyáltalán megfogalmazták.
Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a megkérdezettek 80 százaléka szerint saját vállalatának nincsenek konkrét céljai, vagy ha vannak is, nem tud róluk. A napi tettekre váltást akadályozza az is, hogy rossz a szervezetek időgazdálkodása, feladatszervezése és munkamegosztása.
