A XII. században önálló városi rangot kapott, de igazi fénykorát a Medici család vezetése alatt éri el. Ezeket, az akkor született műremekeket csodálhatjuk meg, ha ellátogatunk az Arno folyó partjánál elterülő városba, amely nem kisebb embereknek adott otthont mint Dante, Giotto, Bertollo, Donatello, Leonardo, Michelangelo.
A város egyik legmagasabb pontja a Michelangelo tér, ahonnan csodás panoráma tárul elénk az Arno kanyargós medrével, a Ponte Vecchioval, a Dómmal, a Palazzo Vecchioval. Innen két útvonalon is lejuthatunk a folyópartra. Odafelé válasszuk a tér bal oldalán induló utat, így a Piazza G. Roggira jutunk, ahol a régi városfal egyik kapujának megmaradt tornyát találjuk. Ha követjük a folyó folyásirányát tíz perc múlva már a Ponto Vecchion találjuk magunkat megannyi aranyműves, ékszerkereskedő és ajándékárus üzletének végeláthatatlan során. Ez a város legrégibb hídja (XIV. sz.) és egyben az egyetlen, amelyet megkíméltek a felrobbantástól a II. világháború alkonyán.
A hídon áthaladva egyből forduljunk be jobbra, hogy az Uffizi Galériához érkezünk. A ma a világ első tíz legnagyobb és legjelentősebb múzeuma között számon tartott épületcsoport a XVI. században épült, hogy helyet adjon a város hivatalainak (uffizi = irodák). A galéria kezdetekben csak a Medici család gyűjteményét tartalmazta, mely mára hatalmas múzeummá nőtte ki magát. Sajnos számos külső szobor, homlokzati dekoráció és kiállító terem megsemmisült, illetve erősen megrongálódott, amikor 1993-ban a nyugati falnál a maffia autóba rejtett pokolgépet robbantott. A helyreállítás idén ért arra a pontra, hogy a restaurált szobrok visszakerülhetnek eredeti helyükre.
A belső udvaron végig haladva a Piazza della Signoria-ra jutunk. Itt magasodik Firenze egyik szimbóluma, a Pallazzo Vecchio. Arnolfo di Cambio által építetett (1298-1314) palota a firenzei városigazgatás épülete volt. A tér fölé magasodó 94 méteres Torre d'Arnolfo igazi méltóságot ad az épületnek. A XVI. század közepén a Mediciek rezidenciájának adott otthont az épület egészen a Pitti Palota elkészültéig. A palota kiállításai 9-től este 7-ig látogathatóak. Az épület bejárata mellett Michelangelo Dávid és Donatello Marzocco szobrainak másolata látható, míg az épület északi sarkánál találjuk Ammanati sok vitát kiváltott Neptun kútját.
A téren vágjunk át keleti irányba a Piazza San Firenzére. Itt a Palazzo Gondi és a Palazzo Bargello csodás épületeit találjuk. A Bargello palotában ma múzeum működik. Az eredetileg a legfelsőbb bíróság székházaként létesített (1254-ben) épület, később évszázadokon át a helyi rendőrség székhelye volt, ma a toszkán reneszánsz legcsodálatosabb gyűjteményének ad helyet (nyitva: keddtől szombatig 8.30-tól 13.30-ig). A tér végén forduljunk balra és a második utcán pedig jobbra. Itt találjuk Dante házát, ahol egy kis múzeum mutatja be az író életét. Ekkor már csak két utcányira járunk a Dóm pompázatos épületétől. A Via del Coron sétáljunk el a Via de' Calzaiuoli-ig ott forduljunk jobbra és 200 méter megtétele után ki is érünk a Dóm térre.
A Dóm épületegyüttesét 1296-ban kezdték építeni a sienai származású Arnolfo di Cambio vezetésével Brunelleschi tervei alapján. A munkálatok csaknem 150 évig tartottak. A dóm főhajója 150 méter hosszú és 90 méter széles. Belsejét csodálatos freskók díszítik, melyek a színes ablakokon beszűrődő fényben még nagyobb hatással vannak a belépőre. A bejárat melletti lépcsősor a dóm alatt található kriptába vezet, mely a V. században ezen a helyen állott Bazilica di Santa Reparata megmaradt része és egyben Brunelleschi sírhelye is. A Dóm vasárnap kivételével minden nap látogatható (mise kivételével) 8:30-tól 18:20-ig. A Dóm közvetlen szomszédságában találjuk a Giotto tervei alapján 1334-ben megépült nem mindennapi 82 méter magas harangtornyot. A torony minden nap 9-tól 18:50-ig kereshető fel.
A dómmal szemközt áll a Keresztelő Kápolna, mely az V. és a XII. század között épült egy római kori templom maradványaira. Firenze egyik legrégibb épületében keresztelték meg többek között Dantét is. A csíkos fehér-zöld márvány borítás érdekes képet ad az épületnek. Meg kell említeni a Lorenzo Ghiberti által alkotott Paradicsom kaput, amely bronztábláin az Ótestamentum 10 fejezetét jeleníti meg. Ez a kapu pont a dómmal szemben található. A kápolna legrégibb, déli ajtaját Pisano készítette. Látogatási idő déltől este fél hétig tart.
A dómtól észak felé haladjunk tovább a Piazza San Lorenzóig. Itt szemben velünk áll a Medici Palota, melyet 1444-ben kezdtek el építeni és a család székhelyének szerepét 1459-től 1540-ig látta el. Építészeti szempontból igazán a Pitti Palota tanulmányának tekinthető. A XVII. században a Riccardi család újította fel és így kapta meg mai képét. A tér bal oldali részén a Basilica di San Lorenzo-t találjuk, melynek nyugati homlokzatához építették a Medici család kápolnáját.
Innen folytassuk utunkat a Via Román át a Ponte Vecchión keresztül a Pitti Palotáig. A palotát Brunelleschi tervei alapján 1458-ban kezdték el építeni és a munkálatok közel száz évig tartottak. Ma az épület négy múzeumnak ad helyet: a Palatina Galériának, a Modern Művészetek Galériájának, az Ezüst Múzeumnak és a Ruha Múzeumnak.
