Asilah, egy kis arab város az útikönyvek és a turisták előtt nem túl ismert, de nagyon szép és hangulatos. A városka az óceán partján fekszik. Casablancában megnéztük Afrika legnagyobb mecsetét, amelyet közvetlenül az óceán partjára építettek. Hatalmas épület, a mecset belsejében egyszerre 25 ezer hívő tudott imádkozni.
Marrakesh közelében van Marokkó - és Észak-Afrika - legszebb vízesése, a 100 m magas, patkó alakú Cascades d'Ouzoud. Marrakesh fő látnivalója a szuk, azaz a bazár, ahol egész egyszerűen van minden. Az árusok nem hagyják nyugodtan nézelődni az embert, invitálnak a boltjukba, rá akarnak sózni mindenféle árut, sokszor egy kicsit erőszakosan is. Ha valaki vásárolni is akar, annak kötelező alkudni. Már csak azért is, mert a kezdőárat mindig magasan szabják meg. A rövid városnéző körút után beültünk egy főtéri kávézóba, ahol mi is - mint a helybéliek - figyeltük a teret és téren áthaladó az embereket. A főtéren sok mutatványos, kígyóbűvölő és utcai büfé van. Megpróbáltunk valami nagyobb boltot keresni, ahol tudnánk esetleg élelmiszert vásárolni. A helybéliek mindig csak egy 2x2 méteres bolthoz tudtak irányítani, hiába magyaráztuk nekik, hogy nagy szupermarketet keresünk. Valószínűleg nincs is ilyen, tudomásunk szerint senki se talált.
A Magas-Atlasz szívéban, Asniban felpakoltak minket egy teherautóra, célállomásunk az 1800 méteren fekvő Imlil volt. Itt a szállásunk egy ház tetején volt, a csillagos ég alatt. Lepakolás elmentünk egy vízeséshez, gyönyörű erdőkön, kis falvakon, kőerdőkön keresztül értük el a vízesést. Láttunk helyi lakosokat, a férfiak csoportokban ültek a házak előtt és beszélgettek, a nők a földeken dolgoztak vagy rőzsét cipeltek, egy csoport fiú pedig focizott a falu melletti köves pályán.
Az alaptáborba vezető, csaknem 1500 m szintkülönbségű út nem volt nagyon nehéz, félelmetesen nagy sziklák és hegyek oldalán egy ösvényen haladtunk felfelé, gyakran találkoztunk a sziklából feltörő kis hegyi patakokkal. Dél körül értünk fel a 3260 m-en lévő Neltner alaptáborba. Itt már szinte csak kő és kő volt. A tábort félbe vágta egy kristálytiszta hegyi patak, aminek a partján állítottuk fel sátrunkat. Délután el kezdett esni az eső és egész délután esett. Reménykedtünk, hogy reggel már nem fog és el tudunk indulni a Toubkal meghódítására. Éjszaka nagyon hideg volt, nem sokat aludtunk.
A Tuobkal megmászása után búcsút intve a nagy hegyeknek elindultunk lefelé Imlilbe, ahol már várt a teherautó. Asniban átszálltunk a buszunkba és elindultunk a 2260 m magas Tizi-n-Tichka hágón át Ouarzazate kellemes kempingjébe. Nagyon szép tájon, de ugyanakkor egy kicsit félelmetes szerpentineken haladva este értünk Quarzazatéba, ahol elindultunk kasba nézőbe. Kasbának hívták a berberek által épített várakat, erődöket. Először a város kashbáját néztük meg belülről helyi idegenvezetéssel, ezt követően Tiffoulte kashbáját csodáltuk meg kívülről. Késő délután érkeztünk Ait Benhaddouba, Marokkó talán legszebb kashbájához. Többek között itt forgatták Zeffirelli Názáreti Jézus című filmjét, az Arábiai Lawrence-t, a Nílus gyöngyének nagy részét, az Indiana Jones-filmek pár jelenetét és még vagy másik 20 mozit.
Ouarzazate-ból indul a híres „kashbák útja”. Délután értünk a 300 m mély Todra-szurdokhoz, ami Tinerhir közelében található. Itt tettünk egy sétát a hatalmas sziklafalak közt. Majd visszamentünk Tinerhirbe és felvertük a sátrunkat az út talán legszebb kempingjében, amely egy pálmaerdőben kapott helyet.
Erfoud felé végig kősivatagon keresztül haladtunk, útközben több oázison mentünk keresztül, majd egy fogadóhoz érkeztünk, mely közvetlenül az Erg Chebbi homoksivatag mellett található. Innen tovább a Ziz-völgyön és Azrou cédruserdein folytattunk tovább Fez irányába, de szállásunk még előbb, Ifrane-ban volt. Ifrane teljesen elüt az eddig látott városoktól, az egész várost európai módra építették fel. Fez medinája (óvárosa) az Unesco Világörökség része A közeli Meknes mellett fekszik a római romváros Volubilis.
