Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Tizenhárom év alatt, 1992 első negyedévének és 2005 első negyedévének vége között 84-szeresére nőtt Magyarországon az összefoglalva kollektív vagyonkezelési formáknak nevezhető hazai befektetési alapokban, nyugdíjpénztárakban és életbiztosítási díjtartalékokban levő vagyon – a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikái szerint 39 milliárd forintról 3475 milliárd forintra. Eközben a lakosság összes „pénzügyi eszköze” (lényegében a bruttó, tehát hitelek levonása nélkül értendő lakossági megtakarítások értéke) csak mintegy tizenegyszeresére nőtt, az egyébként sokáig domináló bankbetétek és készpénz együttes értéke pedig mindössze nyolcszorosára. A bankbetétek aránya a pénzügyi eszközökön belül 55 százalékról 38-ra csökkent, az említett vagyonkezelési formáké pedig kevesebb mint három százalékról nőtt picivel 20 százalék fölé. (Az összehasonlításhoz azért választottunk pont 13 évet, mert akkoriban tűntek fel az életbiztosításokon kívül a befektetési alapok is, a nyugdíjpénztárak pedig 1994 végén jelentek meg a statisztikákban.) Egyre kevésbé igaz tehát az az évek során sokszor hallható tétel, hogy a magyar lakosság végletesen rövid távon gondolkodik, és nem lát tovább a bankbetéteknél. Mindez azt is jelenti, hogy a vagyonkezelők ma már az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb szereplői a hazai pénzpiacoknak, elsősorban az állampapírpiacnak, a befektetési alapokban, nyugdíjpénztárakban, biztosítói tartalékokon belül ugyanis még mindig az állampapír-befektetések dominálnak. Összehasonlításképpen, a hazai állampapírpiac meghatározó szereplőinek tekintett külföldiek forintkibocsátású állampapír-állománya az utóbbi hónapokban 2500 milliárd forint körül járt, a nagyobbrészt lakossági, kisebbrészt egyéb pénzeket kezelő belföldi intézményi befektetők tehát náluk is nagyobb szerepet töltenek be. A Bamosz (Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége) adatai szerint 2005. június végén 4351 milliárd forint volt a hazai vagyonkezelési üzletágban kezelt összes vagyon. Ez elsősorban azért lényegesen nagyobb szám, mert nemcsak a lakosság, hanem más szektorok vagyonát is tartalmazza, bár a második negyedévi bővülés is számottevő lehetett. Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy az MNB számaiban a lakosság pénzügyi eszközei között tartja számon a gazdasági társaságokban levő részesedéseket (például kft.-üzletrészek, zártkörű részvénytársaságok részvényei) is, amelyek nagy része aligha tekinthető szimpla megtakarításnak, spórolásnak, akkor az említett vagyonkezelési formák még nagyobb súllyal esnek latba. A vagyonkezelés több mint felét ráadásul a rendszerint többéves elkötelezettséget jelentő biztosítások és pénztári tagságok adják, és a befektetési alapokban is találunk többéves, legalábbis több évre javasolt konstrukciókat (még ha itt még nem is azok dominálnak). Így a vagyonkezelés dinamikus terjedése egyben azt is jelenti, hogy a lakosság alapvetően rövid távú szemlélete, megtakarítási struktúrája lassan a hosszabb perspektívák felé mozdul el a jellemzően pár hónapos betétek felől – azaz a lakossági megtakarítások átlagos lekötési ideje számottevően nő. Ez a trend azonban még eléggé „törékeny”, ezt jelzi a 2003 végétől 2004 végéig tartó visszaesés is, amikor 18-ról 16,5 százalék környékére csökkent a vagyonkezelés részesedése a lakossági megtakarításokon belül. Akkor volt az emlékezetes intervencióssáv-szélesítés, jegybanki kamatemelés és az ezeket követő forintgyengülés, meredek állampapír-piaci hozamemelkedés. A vagyon elsősorban a befektetési alapokban csökkent, amelyekből gyorsan és könnyen képes távozni a tőke, míg a hosszú távú befizetési kötelezettségek alapján működő pénztárak és biztosítók vagyona ebben az időszakban is képes volt tovább bővülni a rendszeres megtakarítások miatt. Valószínű, hogy az állampapír-piaci hozamok emelkedése is jelentős részben annak volt köszönhető, hogy a fogyatkozó tőkéjű alapok eladóként jelentek meg. Mindez jól jelzi, hogy a lakosság reakcióit is mennyire fontos figyelembe venni a gazdaságpolitikai döntéseknél, mert alaposan megzavarhatják a pénzpiacok működését.
