Könnyen meglehet, hogy senki. Ez ugyanis nem egy háromszereplős történet - így nevető harmadik semmiképpen sem lesz -, itt most csak a távközlési cégek és a kormány képviselői próbálnak - a maguk szempontjából - sikeres megállapodást kötni, de lehet, hogy a tárgyalások végén egyik fél sem lesz maradéktalanul boldog, hisz komoly érdekellentétek feszülnek egymásnak. A távközlési cégek szerint a kormánynak csökkentenie kell a frekvenciadíjakat, mert azok mai rendszere és persze díja nem ösztönzi a beruházásokat. Ez pedig a kormányzatnak sem lehet érdeke, leginkább azért, mert a fejlesztő és ezáltal is fejlődő cégek idővel - különböző jogcímen - többet fizetnek be a büdzsébe. A kormánynak tehát ezen az alapon engednie kellene a távközlési cégek kérésének, de akkor a "köz" azzal vádolhatná meg a nemzeti vagyon őrét, a kabinetet, hogy nem volt eléggé gondos gazda. Meg kellene tehát találni azt a mértéket, ahol még mindkét fél jól járna; kérdés, hogy lehet-e ilyen álláspontot kialakítani. Ez rövidesen kiderül. Ráadásul mindeközben a távközlési vállalatok szeretnék megszerezni a még szabadon lévő 900-as frekvenciatartományt, és érthetően minél kedvezőbb feltételekkel, sőt úgy, hogy abból csak azok részesüljenek, amelyek már rendelkeznek ilyen frekvenciával. A kormány gondos gazdaként szintén nem ebben érdekelt, hanem abban, hogy minél több pénzhez - a büdzsé számai szerint legalább 20 milliárd forinthoz - jusson. Kérdés, hogy ki örül majd a végén. n
Diószegi József