Az előadó szerint a vállalkozások működési környezete változásainak dinamikája erősen megnőtt. Egyre fokozódik a piaci verseny, újabb és újabb versenytársak jelennek meg, a technológiai fejlődés gyors és nagyon agresszív, s a jogi-szabályozási, a pénzügyi, társadalmi környezet is gyorsan változik. A vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy meg tudjanak felelni a dinamikusan változó környezet kihívásainak, megfelelő, gyors választ tudjanak adni e kihívásokra, úgy hogy folyamatosan javítják működésük hatékonyságát és versenyképességüket. Mindezt pedig úgy kell tudniuk megvalósítani, hogy közben erőforrásaik végesek.Hogyan lehetséges mindezen kihívásoknak, feltételeknek egyszerre megfelelni, illetve milyen segítséget nyújthatnak ebben számunkra az ERP-rendszerek? Az ERP (Enterprise Resources Planning) angol kifejezés magyar jelentése: „a vállalkozás erőforrásainak tervezése”. Fő célja tehát, hogy segítsen abban, hogy egy cég véges erőforrásait, céljainak érdekében minél jobban, hatékonyabban össze lehessen hangolni, ki lehessen használni, nem csak rövid, de hosszabb távon is. Az ERP-rendszerek átfogó, integrált vállalatirányítási megoldások, a két kulcsszó pedig az integrált és az átfogó rendszer.A számítógépek és az információs rendszerek alkalmazásának szinte kezdettől fogva célja az, hogy mechanikussá tegye, automatizálja a különböző üzleti tevékenységeket is (mint például könyvelés, bérszámfejtés, számlázás és további tevékenységek). Erre a „hagyományos”, azaz az egymástól elszigetelten működő („stand-alone”) alkalmazások is alkalmasak lehetnek. Az üzleti tevékenységek (valamilyen mértékű) mechanikussá tétele, automatizálása fontos, önmagában véve azonban csak ez ma már nem biztosíthatja a szükséges, elvárható hatékonyságot, eredményt – figyelmeztetett Hetyei.Az integrált rendszerek esetében sokkal többről van szó, mint az egyes üzleti tevékenységek, folyamatok végrehajtásának mechanikussá tételéről, automatizálásáról. Ezek a rendszerek nagyon erős üzletifolyamat-szemléletű megközelítéssel készülnek és integráltan működnek, ezáltal kiválóan alkalmasak az üzleti tevékenységek mechanikussá, automatikussá tételén túl a nem vagy csak részben együttműködő üzleti folyamatok integrálására, s ez által hatékonyságuk növelésére.Az ERP-rendszerek azonban nemcsak egy-egy üzleti tevékenység-, illetve folyamatcsoportot integráltan támogató, korszerű részrendszerek. Ezek átfogó (más szóval a széles körű üzleti funkcionalitást megvalósító) integrált rendszerek, amelyek alkalmasak egy vállalat valamennyi (jelentős) üzleti folyamata automatizálására és vállalati szinten történő integrálására, ezek hatékonyságának egyidejű, együttes növelésére is, s így döntő mértékben járulhatnak hozzá a vállalat egésze működési hatékonysága (más szóval a szervezeti hatékonyság) növeléséhez. Az ERP-rendszerek esetében tehát – eltérően mind az egy-egy vállalati funkciót elszigetelten automatizáló, szigetszerű, mint pedig az egy-egy funkció- vagy tevékenységcsoportot integráltan, de más funkcióktól, tevékenységektől mégis elszigetelten megvalósító rendszerektől – vállalati szintű integráció valósítható meg.Minden vállalkozás hosszabb távú, eredményes működéséhez, a túléléshez nélkülözhetetlen, hogy az a sok-sok különböző tevékenység, folyamat, mint a sok-sok kis fogaskerék egy órában, nagyon pontosan, precízen, jól együtt tudjon működni, egy közös cél érdekében – az átfogó, integrált vállalatirányítási (ERP) rendszerek pedig ezt támogatják. A sok-sok kis különböző üzleti tevékenység során keletkező információnak is össze kell végül állnia, integrálódnia kell a folyamatokra, folyamatcsoportokra, majd pedig a vállalkozások egészére vonatkozó információkká, hogy a vállalkozás eredményesen tudjon működni, s képes legyen hosszú távon is fennmaradni.Az ERP rendszerek esetében a komplexitásra való törekvés és az integráció azért is különösen fontos, mert az informatika ma már nem csupán közreműködik a különböző üzleti tevékenységekben, hanem tervezi és koordinálja is egy-egy üzleti feladat, feladatcsoport, illetve folyamat elemeit, műveleteit, a szükséges erőforrásokat s ezt a koordinációt, integrációt képes kiterjeszteni egy vállalat valamennyi területére.Napjainkra ERP-, illetve az ERPII-rendszerek által kínált lehetőségek kihasználása egyértelműen a sikeres vállalatvezetés egyik fontos eszközévé vált a versenyképesség, az átlátható, irányítható folyamatok, a működés, a szervezeti hatékonyság, a hatékony értékteremtés, az erőforrások tervezése, azok legjobb kihasználásának biztosítása, a döntés-előkészítés, a szervezeti célok meghatározása és megvalósulásuk kontrollja, a szervezeti teljesítmények mérése, az új üzleti lehetőségek felismerése, a szervezeti tudás integrálása és szétosztása terén és még további terülteken is – foglalta össze Hetyei. Hozzátette: ilyen további terület lehetnek például. az ügyfélelvárások és szokások pontos megismerése majd „testre szabott” szolgáltatások kialakítása, új, hatékony kommunikációs, illetve értékesítési csatornák használata, az értékesítés növelése.A teljes képhez hozzátartozik, hogy e legkorszerűbb rendszerek megvalósítása, üzemeltetése, folyamatos korszerűsítése, s az így elérhető üzleti előnyök realizálása természetesen költségekkel is jár – figyelmeztetett a szakember. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, mára a fejlesztő, illetve ERP-tanácsadó cégek többsége elkészítette a közepes és a kisebb vállalkozások igényeihez és lehetőségeihez igazodó ERP-rendszereit és a bevezetési módszereket is, így szerencsére ezek az alkalmazások és az általuk nyújtott ezen előnyök egyre több kkv számára is hozzáférhetővé válnak. Ahhoz pedig, hogy egy vállalkozás eljuthasson az igényeinek és lehetőségeinek is leginkább megfelelő rendszer kiválasztásáig, a rendszer- és szállítófüggetlen tanácsadó cégek nyújthatnak megfelelő támogatást a vállalkozások menedzsmentje számára, amely tanácsadók szintén igyekeznek a kkv-k számára is megfelelő szolgáltatásokat kialakítani – zárta előadását Hetyei.
