Az amcsiknak már az első játékrészben is volt helyzetük, de Donovan és McBride elcsellózta ezeket, a németek pedig egyet kihasználtak lehetőségeik közül. Ebben az időszakban mindkét brigád ügyes támadásokat vezetett, ekkor volt a legjobb a meccs. Klose még egy kapufát is fejelt, ahol Friedel bizony tisztán verve volt.
A szünet után gyökeresen megváltozott a játék, az amerikaiak elkezdtek nyomni, a németek meg nem erőlködtek a második gólért. Aztán a végén majd ráfizettek, a jenkik ugyanis nagy helyzeteket dolgoztak ki, a levegőben lógott a gól. Sőt, a bíró egy jogos büntetőt nem adott meg, nem vette észre, hogy Frings kézzel hárított egy közeli lövést a gólvonalon, miközben Kahn kapusnak köze sem volt az esethez. A németek végül kihúzták, sőt a vége felé a két öreg, Bierhoff és Bode még vezetett is néhány támadást. Németország ellenfele a dél-koreai-spanyol meccs győztese lesz.
