Az olasz bankok mára jelentős hídfőállásokat építettek ki Magyarországon. A hazai bankpiacon 2006-ban már megközelítették a 17 százalékos részesedést (az előző évben ez még a 15,7 százalékot sem érte el), ami azt tükrözi, hogy az olasz tulajdonban levő hitelintézeteknek sikerült a teljes szektornál gyorsabb fejlődést elérniük. A profitabilitásra sem lehetett panasz, a CIB Bank, az UniCredit és az Inter-Európa Bank (IEB) összesen 47,5 milliárd forintnyi adózott eredményt ért el tavaly. Közülük a legnagyobb szereplő, az Intesa Sanpaolo tulajdonában levő CIB Bank intenzív hálózatfejlesztés mellett tudta nyereségét 36,7 százalékkal növelni, miközben a szektorban az átlagos dinamika 15,4 százalék volt.
A 2007-es folyamatokról eddig ismertté vált adatok szerint a térnyerés folytatódhat - úgy tűnik, egyetlen év sem telhet el anélkül, hogy az itt tevékenykedő olasz bankoknál ne következne be valamilyen jelentős esemény, az idei esztendő azonban ilyen szempontból minden korábbit felülmúl. A HVB Bank két évvel ezelőtt vált az UniCredit-csoport részévé, most februártól már a magyarországi hitelintézet is ezt a márkanevet viseli. A Banca Intesa és a Sanpaolo IMI 2007. januári fúziója a CIB Bank és az Inter-Európa Bank egyesülését is eredményezi. Az IEB vezérigazgatója, Andrea Rigoni már leköszönt, az igazgatóság pedig - ahogy arra számítani lehetett - Török Lászlót, a CIB Bank vezérigazgatóját bízta meg a vezérigazgatói teendők ellátásával. A megbízással immár egy kézben összpontosulnak a vezetői döntések a CIB-nél és az IEB-nél, ami még zökkenőmentesebbé teheti a két bank fúziós előkészületeinek utolsó szakaszát. Az egyesülés (ami az IEB beolvadását jelenti) jogilag az év végére zárul le, az egyesült bank 2008. január elsejétől CIB Bank néven folytatja működését. Az eddigi nyilatkozatok alapján a beolvasztás nem hoz fiókbezárásokat, sőt az egyesített bank - amely már a második legnagyobb szereplő lesz a magyarországi bankpiacon - tovább terjeszkedik.
