A Pauker Nyomdaipari Kft. továbbra is a tavalyinál jobb, de még mindig "pozitív nulla" közeli eredményre számít az idén - mondta lapunknak Varga Szilárd, a cég kereskedelmi igazgatója. Megrendeléseinek száma nőtt az év eddig eltelt időszakában, de a szektorra jellemző bizonytalanság miatt Varga szerint gyakorlatilag egy-két hétre sem lehet előre tervezni - az utolsó negyedév eredményeit, illetve a megrendelések ciklikusságát a forint árfolyamának alakulásán kívül az önkormányzati választások eredménye is befolyásolhatja. Összességében a tavalyit 10-15 százalékkal meghaladó forgalmat és megrendelési volument prognosztizál 2010-re az igazgató, a nyomott árak miatt azonban ez az eredményességben kevésbé jelentkezik. A vállalási árak 2008-2009-ben 15-25 százalékkal estek vissza, az idén pedig még további 15-20 százalékkal. A Pauker korábbi megrendelői közül nem tértek vissza az autó- és építőipari cégek, de a lapkiadásban sem tapasztalt fellendülést a nyomda. Fejlődést csak a termelő ipari ágazat mutat, ahol például a szerszámgép-katalógusok megrendelései nőttek. A Pauker tavaly 15 százalékkal csökkentette dolgozói létszámát, további leépítésre nem készül, annak ellenére, hogy az energiaköltségek és az alapanyagok ára is emelkedett 2009-hez képest. A festékárak stagnálása mellett a papír ára az idén már mintegy 20 százalékkal emelkedett (elsősorban papírgyárak bezárása és a gyártáshoz szükséges cellulóz hiánya miatt), a magyar gyárak ezt nem tudják érvényesíteni áraikban. A Pauker a költségek rendszeres felülvizsgálatával és nagyobb volumenű munkák keresésével igyekszik áthidalni a különbséget. Némileg emelkedtek a külföldi szállítások, de az osztrák piacon például szintén nyomottak az árak, illetve azokkal a cseh, szlovén és szlovák nyomdákkal kell versenyezni, amelyek a kedvező adózási környezet miatt jobb helyzetben vannak - tette hozzá Varga. A magyarországi piacon a körbetartozásokat tekintve tovább romlott a helyzet, mára azonban sikerült elérni, hogy a nagyobb nyomdák összefogjanak és egy olyan listát hozzanak létre, amelynek segítségével ki tudják szűrni a cégről cégre vándorló notórius nemfizetőket. A Pauker kintlevőségei stagnálnak a tavalyihoz képest, de így is több tíz millió forintot tesznek ki.
