BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Zene a nap minden percére

2007. március 29. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Fordulatot vesz a NAPI Pihenő lemezajánló szekciója. Az eddigi fiatalos, a zenét mint jelenséget önmagáért rajongásig szerető hozzáállást a haszonelvű megközelítés váltja fel, vagyis ezentúl igyekszünk bemutatni azt is, hogy egy adott lemez vagy előadó miért is jó az üzletemberek, vállalkozók számára. Ehhez természetesen komolyzenei műveltség is dukálna, ennek híján azonban a lazább műfajok dzsungelében törjük majd az utat a jól öltözött olvasók előtt. Elsőként kezdjük egy elektronikus lemezzel.
Az elektronikus zenének nincs becsülete Magyarországon. Felhasználása jobbára két területre redukálódik: a „mindegy, csak valami szóljon a háttérben” típusú minimál-elektronikára, illetve a kulturálisan erősen periferikus diszkózenére. Az érdeklődők azonban tudják, hogy ez nem lehet a teljes igazság, ezért kézbe veszik az LCD Soundsystem legújabb albumát, a Sound of Silver-t (DFA, 2007). Ha az érdeklődő olvasó járt menő szórakozóhelyen Európában az utóbbi két évben, könnyen elképzelhető, hogy hallotta az előző album Tribulations című számát, ami feltehetően tetszett neki, de ha nem hallotta, az se baj.
Az új album első két számát – ha lehetséges – elsősorban munka közben ajánlom. Főleg a nyitószám Get Innocuoust, amely kellően repetitív ahhoz, hogy lehessen közben tőzsdei híreket olvasni, árajánlatokat összehasonlítani vagy akár autót vezetni, ugyanakkor kellően dallamos is, hogy jó kedvre derítse az érdeklődő olvasót. A rendes heti squash-mérkőzésre már a harmadik számra érdemes megérkezni, a potenciális világsláger North American Scum ugyanis hihetetlenül energikus diszkópunk – ez mostanában eléggé divatos a művelt Nyugaton –, és csak azért nem olyan jó, mint a Tribulations, mert az simán benne van az évtized tíz legjobb számában. Ezen a ponton a popzeneileg művelődni kívánó olvasó igyekszik úgy alakítani a helyzetet, hogy squash-partnere fülébe is eljusson a dallam, aki rögtön érdeklődni kezd majd, mi is szól. Az olvasó itt bátran felmondhatja a leckét: az LCD Soundsystem James Murphy egyszemélyes projektje, aki több évtizedes zenegyűjtés, zenehallgatás és remixkészítés után saját muzsika létrehozásába fogott, amely rendkívül szórakoztatóan integrálja a diszkót, a punkot, a rockot, a popot, az indie-t és minden egyéb olyan műfajt, amely fontos volt ezekben az évtizedekben.
A következő szám még ennél is jobb, ráadásul elmélet is van hozzá. Nick Hornby (Pop, csajok, satöbbi, Fociláz) angol író és kulturális ikon írja kedvenc Bruce Springstreen daláról, a Thunder Roadról: „a megváltás szót kerülni kell, mint a pestisest, ha az ember a megváltásról ír dalt”. A Someone great című számban elhangzik ugyan a When someone great is gone sor, ennek ellenére bármelyik nagy ember távozásakor szólhatna, és abszolút tiszteletteljesnek hatna kedves, nyolcvanas éveket idéző dallamvilágával. Éljen az explicit művészet, ne kelljen már feleslegesen a sorok között olvasni! Van elég dolga az olvasónak enélkül is.
Az érzelgős kitérő után az album további részét az izzasztó sport után, munkába visszamenet érdemes hallgatni, az All My Friends felfrissít, délutánra pedig úgyis annyi teendője lesz az olvasónak, hogy nem zavarja majd túlzottan, hogy az album második fele enyhén ellaposodik. A végén meg ott a jutalom: a New Yorkról szóló balladai zárótétel esszenciálisan kapja el a pillanatot, amikor a fárasztó munkanap végén az olvasó fúj egy utolsót az autóban, mielőtt keblére ölelné szeretteit, háziállatait vagy legalább plazmatévéjének távirányítóját. És ha ez eddig nem derült volna ki, a Sound of Silverre táncolni is lehet.

Plankó Gergely
Plankó Gergely

Ez is érdekelhet