A Szabó Dániel Trió (Szabó Dániel zongorán, Szandai Mátyás bőgőn és Mohay András dobon) játszik november 12-én a Zeneakadémián. Szabó a közelmúltban nyerte el a párizsi főpolgármesteri hivatal által rendezett Martial Solal nemzetközi dzsessz-zongoraversenyen a fődíjat. A négyévenként megrendezett versenyen a világ minden tájáról érkezett, több mint ötven – köztük két magyar – zongorista mérettette meg magát. A hat legjobb döntőjét nyilvános koncerten a Radio France koncerttermében rendezték. A 31 éves zongorista többféle formációban, szólóban és trióban is fellép. Budapesti tanulmányai után az elmúlt években az egyik bostoni konzervatóriumban fejlesztette tovább tudását. Triója saját szerzeményeket és átiratokat is játszik, amelyekben több stílus – a dzessz mellett a klasszikus és a népzene – hatása is érvényesül.
A következő koncerten, december 12-én Tribute to Antonio Carlos Jobim címmel a Brasil Project lép színpadra. Ezen Tony Lakatos szaxofonművész brazil zenészekkel játszik együtt. Élénk párbeszédet folytat Lakatos virtuozitása és a brazil művészek kreatív, dallamos művészete, a közismert melódiákon kívül Jobim ismeretlen dallamait is megszólaltatják, rövid Rio de Janeiró-i utazásra invitálva a közönséget. Jobim szent meggyőződése, hogy világunkban vannak a zenészek és vannak a varázslók. Tom Jobim – ahogy a brazilok sok gyengédséggel nevezik – a bossa novát Brazília egyik emblematikus kincsévé tette; az Ipanemai lány című dal afféle brazil himnusz és egyben a világ egyik leggyakrabban játszott dallama lett. Jobim a hatvanas évek elején a Carnegie Hallban mutatta be zenei világát. Eredetien, mégis természetesen, kedvesen és nem kérkedőn ötvözte a brazil és az amerikai zenét. Tökéletesen új ritmus született: a bossa nova. Ettől kezdve a dzsessz-zenészek szinte szerelmesek Jobim zenéjébe, amelyet a világ legnagyobb zenészei értelmeztek.
