A közép-dalmáciai Biogradban állította fel az Adriatic Challenge Hungary Kft. az Adria első magyar charterflottáját, amely egész évben működik. A Marina Kornatiban működő vállalkozás keretében húsz azonos felszereltségű, versenyre felkészített Bavaria 42 Match típusú hajóból álló flotta várja az érdeklődőket. A Gál József földkerülő vitorlázó és a hajós körökben jól ismert társai, Láng Róbert – akinek befektetésével megszületett a vállalkozás –, valamint Gallasz Lajos, az Eurphorie Yacthing vezetője által létrehozott flotta alig titkoltan a közép-európai üzleti vitorlázópiacot célozza meg.
A befektetők 3 millió eurót invesztáltak az adriai vitorláskalandba, ennek csaknem kétharmadát bankhitelből. A flotta és a kikötőrész éves fenntartása – a hitel törlesztésével együtt – évi 500-600 ezer eurót emészt fel, a tulajdonosok 3,5-4 éves megtérülésre számítanak.
A magyarok egyre hangsúlyosabb adriai jelenléte nem újdonság, sőt, súlyuk egyre jelentékenyebb ezeken a vizeken. Az évről évre sűrűbb vitorlás-versenyprogram jelezte a magyarok térnyerését, illetőleg a versenyekhez kapcsolódó marina-bizniszben (Tribunj) és a szállodaiparban (Hvar) is feltűntek a magyar cégek. A legtöbb hajót azonban osztrák tulajdonosok állomásoztatják a horvát vizeken, őket követik a házigazdák, s a dobogó harmadik fokán a németek szerepelnek.
Gallasz Lajos, az egyik tulajdonos a NAPI Gazdaságnak elmondta, hogy a tavaszi és az őszi szezonra teljes a foglaltságuk, charter-, illetve flottillabérlésre még júliusban és augusztusban van szabad kapacitásuk. Az egyik tavaszi céges versenyen a tornádó osztályban olimpiai bajnoki címet szerzett osztrák Hagara–Gerlitzer párost is sikerült megnyerniük kormányosoknak. Komoly rendezvénynek ígérkezik a részben az osztrák szövetség égisze alatt megvalósítandó Adriatic Sailing Week is, s a flotta létrehozói már tárgyalnak a cseh, lengyel és osztrák vitorlásszövetségekkel, hogy 2006-ban az Adriatic Challenge flottájának igénybevételével rendezzék meg nemzeti bajnokságaikat. Az első komoly megmérettetés 2005. április 23-án a patinás Mira-Mare Cape verseny lesz. Az osztrák szervezésű, 100 hajós, májusi nemzetközi versenyre valamennyi hajójuk „elkelt”, az indulók között számos európai hírű versenyzővel. Az őszi versenyidőszakra német, osztrák, cseh vitorlásklubok, szövetségek foglalták hajóikat. A 2006-os év iránt különösen a nemzeti szövetségek részéről nagy az érdeklődés, akik saját bajnokságaikat rendeznék az egységes flottán.
