Sikerrel zárult az angol vitorlázónő, Ellen MacArthur kalandja, a tavaly november 28-i rajt után február 7-én néhány másodperccel éjjel fél 12 előtt keresztezte az észak-franciaországi Ushant és a délnyugat-angliai Lizard között húzódó célvonalat Ushantnál, ezzel új egykezes kikötés nélküli Föld-kerülő csúcsot állított fel B&Q nevű trimaránjával. A világcsúcs ideje 71 nap 14 óra 18 perc és 33 másodperc. A régi rekordot a francia Francis Joyon egy évvel ezelőtt állította fel 72 nap 22 óra 54 perccel. Az új rekord felállításához Ellennek óránként átlagosan 15,38 csomós sebességgel kellett haladnia.
A csúcsdöntés esélye a verseny közben erősen hullámzó képet mutatott, a déli atlanti vizeken történt bizonytalankodás során már-már elillanni látszott korábban 5 napot is elérő előnye. Ezután azonban magára talált és Argentína északi partjainak magasságában előnye 3 nap volt, amit Madeiráig meg is tudott őrizni a Doldrums nehezen kiszámítható időjárásában is. A verseny utolsó szakaszában – feltehetően a fizikai és a technikai tartalékainak felélése nyomán – egyre fogyott az előnye, ám a befutóig bő egy napot megőrzött belőle.
