A végső győzelemre is esélyes három szupermaxi – a tavalyi győztes Skandia, a 2000-es első helyezett Nicorette és a tavalyi második KonicaMinolta – részvételével kezdődött el a 60. Rolex Sydney–Hobart vitorlásverseny. Az előrejelzések 80–100 kilométeres szelet jósoltak. Sok ezer néző jelenlétében 2004. december 28-án rajtolt el a flotta a könnyű északkeleti szélben. A 116 egységből végül 59 érte el hobarti célt.
A Nicorette új változata – amely 8 lábbal rövidebb, mint a másik két maxi, de bő szeles körülmények között gyorsabb lehet náluk – volt a verseny fő esélyese. A start után közvetlenül a Skandia és a KonicaMinolta felélesztette régi rivalizálását. A Nicorette nem avatkozott a nagyok harcába és a pálya másik oldaláról elsőnek ért ki a tengerre. (A veterán Wild Oatsnak nem kezdődött jól a verseny, motorja a start előtt felmondta a szolgálatot, és két órával a mezőny után tudott csak újra elindulni. A csapat azonban lelkes volt és kemény menetet futott, hogy ledolgozza hátrányát, ami olyannyira sikerült, hogy végül az abszolút 29. helyen fejezte be a versenyt az egység.)
Két és fél órával a rajt után a Skandia vezetett, és hét órával később is tartotta a nyerő pozíciót. Mögötte három mérföldre lemaradva a KonicaMinolta hajózott. Végül azonban a Nicorette nyert, amely 2 nap 12 óra és 22 perc vitorlázás után elsőként futott be Hobartba, 50 mérföld előnnyel a második helyen vitorlázó AAPT előtt. A harmadik helyet a Brindabella szerezte meg. Az abszolút elsőségre is nagy eséllyel pályázó Skandia a Tasmán-tengeren felborult, miután megroggyant a tőkesúlyát kontrolláló hidraulikus szerkezet, s félő volt, hogy elveszti a kielt. A csapat ettől félve mentőcsónakokba szállt, és a rendőrség kivontatta őket a partra. A győzelemre szintén aspiráló KonicaMinolta sérülései miatt fejezte be idő előtt a versenyt.
A Nicorette-nek nem sikerült a duplázás: bár az abszolút versenyben ő nyert, a handicap győzelmet elvette tőle – az abszolút rangsor negyedik helyén végző – 55 lábas Aera, amelynek kormányosa az előző Volvo Ocean Race egyik résztvevője, a csillaghajós Jez Fanstone. Az Aera a harmadik brit hajó 1945 és 1969 után, amely a verseny 60 éves történetében elnyeri a handicap győzelmet és a 12. nemzetközi győztes. A rekordtartó Nokia csak a 7. lett.
