A történelmi mélypontra került jegybanki alapkamat hatására a közvetítők reményei szerint várhatóan egyre több pénzintézet kínálatában szerepel majd kedvező forinthitel. A hiteltanácsadók helyzete azért sem romlik a korábban várt mértékben, mert a jogszabály speciálisan úgy rendelkezik, hogy ha nem emelkedik a kiváltandó hitelösszeg és nincs devizanemváltás, akkor a hitelfedezeti arányokat nem kell alkalmazni - emelte ki Bánfalvi László, az Otthon Centrum hitelközvetítési üzletágát is működtető HC Központ Kft. ügyvezető igazgatója. A szakember a helyzetet azzal összegzi: egyértelműen van élet a svájci frank után is.
Az OCHC adatai szerint a hitelfelvevők óvatosságát mutatja, hogy 2008-ról 2009-re a lakásvásárláshoz átlagosan igényelt jelzáloghitel-összeg közel kétmillió forinttal csökkent. Előrejelzéseik alapján a lakossági hitelezésben a szigorítások megállása, sőt a jelenlegi gyakorlathoz képest némi enyhítés várható az év végéig. A társaságnál úgy látják, hogy a hitelkihelyezés beindulásának már vannak biztató jelei; több bank tervezi kihelyezési tevékenységének fellendítését. A tényleges beindulás azonban leghamarabb az év második felében várható.
Mint azonban elismerték: a szigorítással lényegében kiesnek a hitelezhetőségi körből a jövedelemmel nem rendelkezők, a bejelentett jövedelem nélkül foglalkoztatottak vagy akiknek nagyon alacsony a hivatalos jövedelmük - akár mert részmunkaidősök vagy a munkaadójuk nem jelenti be őket teljes összegre -, valamint az amúgy is szigorodó banki kockázati listán előkelő helyen szereplő kistelepüléseken élők. Még ha egy banknál hivatalosan nincs is kimondva egy településről, hogy a lakói nem hitelezhetők, a fedezetként bevonható ingatlan minimumértéke meghatározásának lehet ilyen hozadéka. Aki viszont hitelképes, annak több lehetősége van, hiszen a törvényben szereplő hitelfedezeti arányon felül személyi hitelhez is juthat, így kipótolhatja az ingatlanvásárláshoz szükséges kölcsönösszeget. További lehetőség, hogy kiegészítő ingatlanfedezet bevonásával jelentősen növelhető a hitelösszeg.
