BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

"Vállalkozásbarát" kölcsön

2007. szeptember 17. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kis- és középvállalatok (kkv) számára ma már meglehetősen sok bank kínál vonzó hitelkonstrukciókat (Napi, szeptember 4.). A K&H Bank most mintha a versengést egy újabb irányban nyitná meg, a hitelintézet ugyanis ígérete szerint a hitel igényléséhez maga segít beszerezni a szükséges dokumentumokat. Ez - mint érdeklődésünkre elmondták - azt jelenti, hogy pusztán egy hitelkérelem kitöltésével igényelhető a hitel, nem kell bajlódni az egyébként szokásosnak számító pénzügyi beszámolóval, cégkivonattal, tulajdoni lappal vagy éppen a köztartozásokról szóló igazolás beszerzésével. A legtöbb dokumentumot a bank szolgáltatásként nyújtja, például a Takarnet-lekérdezéseknek vagy a cégkivonatnak is hirdetményben meghatározott ára van; ez a módszer előnyösebb, mint ha az ügyfél a saját idejét rászánva maga szerezné be.
A kölcsön egyéb jellemzői hasonlítanak a versenytársak által is kínált megoldások elemeihez, bár igyekszik valamennyire túltenni azokon. A "vállalkozásbarát", svájcifrank- vagy euróalapon is igényelhető kölcsön felvételéhez egy magánszemély tulajdonában lévő ingatlanra van szükség fedezetként (például az UniCredit magánszemély készfizető kezességvállalását kéri), így ez a megoldás az induló vállalkozások számára is segíthet a hiányzó források előteremtésében. A szeptember 17-étől érvényes akció keretében 15 millió forintig terjedő összeget igényelhetnek azok a kis- és középvállalkozások, melyek éves árbevétele nem haladja meg a 700 millió forintot. A felvett összeg megkötések nélkül, szabadon, akár egy összegben is elkölthető, a felhasználás mikéntjét igazoló számlák bemutatását sem kéri ügyfeleitől a bank. A hiteltörlesztés teljes futamideje alatt ingyenes előtörlesztéssel visszafizethető a felvett összeg. Ráadásul most, az új akció keretében a hitelbírálati díjat is elengedi a K&H. A futamidő szokatlanul hosszú is lehet, elérheti a húsz évet. A tőketörlesztés hathavi késleltetéssel is megkezdhető.

B. Judit Varga
B. Judit Varga

Ez is érdekelhet