Alaposan átalakuló cégszokások
A vállalatok többsége forráshiányos, ezzel együtt mind többen tudják kihasználni az egyre
komplexebb banki ajánlatok megtakarítási részét. Több hitelintézetnél is a céges betétek megugrását tapasztalták az elmúlt időszakban. A vállalatok persze csak rövid időtávra gondolhatnak.
Több bank is arról számolt be, hogy növekszik a céges megtakarítások jelentősége. A 2007. június 30-i állapot szerint az OTP Bank vállalkozói ügyfélkörből származó forrásainak volumene közelítette a 700 milliárd forintot, ami az előző év hasonló időszakához képest több mint 18 százalékos növekedést jelent - tudtuk meg Szabó Zsolt igazgatótól. Az Erste Bank kimutatásai szerint a vállalati betételhelyezések állománya és száma a második negyedévben határozottan nőtt. Euróbetétben 30 százalékkal több pénzt tartottak a cégek a második negyedévben, mint az elsőben. A forintbetétek esetében ugyanakkor közel 11 százalékos volt a gyarapodás. Érdekes adat még, hogy míg az Erste Bank egy vállalati ügyfele az első negyedév végén darabszám szerint 1,68 lekötött betéttel rendelkezett, a második negyedév végén már 1,76 volt ez az adat. A CIB Bank arról tájékoztatta lapunkat, hogy az utóbbi egy évben intenzív (40 százalékot meghaladó) növekedés jellemezte a vállalati szegmens megtakarítási hajlandóságát.
A vállalkozások esetében általánosságban elmondható, hogy zömmel forráshiányosak, a felesleges likviditással rendelkezők száma nem jelentős.
Utóbbiak azonban kifejezetten nagy befektethető állománnyal rendelkeznek - mondta el Ipacs Viktor, a K&H Bank főosztályvezetője. Mint hozzátette: nagyobb cégcsoportok és jelentős számlamozgást végző cégek számára - egyedi elbírálás alapján - cégcsoporton belüli egyenleg- és kamat-összevonási szolgáltatást kínálnak. Hasonló likviditáskezelési megoldásokat más bankok is ajánlanak, többek között éppen ez teszi lehetővé a céges befektetési állományok impozáns növekedését. Az Erste Bank a vállalat, illetve a piaci-ágazati-gazdasági környezet naprakész vizsgálata alapján már az esetleges igények felmerülését megelőzve testre szabott konstrukciókat igyekszik ajánlani ügyfeleinek. Az UniCreditnél a betéti termékek értékesítésekor nagyon fontos szempont a cross selling, azaz hogy más termékhez kapcsolódó kedvező betéti ajánlattal nyerjék meg az ügyfelet egy hosszabb távú együttműködésre.
A vállalati betétek esetében nagyon fontos a likviditás megőrzése, ezzel magyarázható az igen magas látra szóló állomány, illetve ha a vállalatok a lekötés mellett döntenek, akkor a nagyon rövid lejáratú, 1 hetes vagy maximum 1-3 hónapos betétek a jellemzőek - hangsúlyozta Tamás Gábor, az UniCredit vállalati üzletágának ügyvezető igazgatója. A K&H Bank tapasztalata szerint az utóbbi időben egyre több vállalat teszi szabad pénzeszközeit különböző befektetési alapokba. A CIB céges ügyfélkörében az idén is elsősorban a lekötött betét a keresett. Az OTP Banknál a hagyományos megtakarítási formák - lekötött betét, megtakarítási számla - mellett jellemző a treasury termékek, leginkább a repo-, illetve a pénzpiaci alapok igénybevétele is. A Budapest Bank (BB) tapasztalata szerint a forint erősödésének időszakában a forint- és a devizabetétek közötti átrendeződés a jellemző, amikor pedig (mint mostanában) a forint gyengül, megindul az ellenirányú mozgás.
