A monetáris pénzügyi intézmények által a vállalatoknak nyújtott hitelek állománya az előző hónaphoz hasonlóan júniusban ismét emelkedett, 57,2 milliárd forinttal, 6594,7 milliárd forintra, meghaladva ezzel az eddigi legmagasabb, 2006. novemberi szintjét – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb jelentésében. Kedvező fejlemény, hogy igazán a hosszabb lejáratú, tehát vélhetően valamilyen beruházási céllal felvett kölcsönöknél volt jelentős a növekedés. A céges hiteleken belül ugyanis az éven belül állomány 1,1 milliárddal, 2430,0 milliárd forintra csökkent. Az éven túli hitelek állománya júniusban 58,3 milliárd forinttal, 4164,7 milliárd forintra bővült, ami így szintén elérte eddigi legmagasabb szintjét. A teljes vállalati hitelállományon belül továbbra is az éven belüli lejáratú hitelek aránya volt a legmagasabb, amely júniusban – 0,3 százalékpontos csökkenés mellett – 36,8 százalékot tett ki. Ettől alig maradt el az öt évnél hosszabb lejáratú hitelek részaránya, amely 0,5 százalékpontos növekedésével elérte a 36,3 százalékot.
Az MNB adatai azt mutatják, hogy nyárra sem lankadt a lakosság hitelfelvételi kedve. A háztartásoknak nyújtott hitelek állományában júniusban is folytatódott az évek óta tartó növekedési tendencia: az állomány 60,3 milliárd forinttal, 5172,9 milliárd forintra nőtt. Ez szinte kizárólag (ismét) a devizának volt köszönhető. Miközben ugyanis a forintban nyújtott hitelek állománya félmilliárd forinttal emelkedett, a devizahiteleké közel hatvanmilliárd forinttal nőtt. A számok tehát nem tükrözik pontosan a folyamatokat, hiszen a hitelállomány nagyobb megugrását enyhítette az árfolyamok kedvező alakulása. A háztartások ugyanis 115,4 milliárd forint értékben gyarapították devizahiteleiket (ennyi volt a tranzakció), amit 55,7 milliárd forinttal apasztott az árfolyamváltozás hatása. Az összes hitelállományon belül a devizahitelek részaránya májushoz képest tovább emelkedett: 46,9-ről 47,5 százalékra.
A háztartások által a monetáris pénzügyi intézményeknél elhelyezett betétek állománya 2006. decembertől változatlanul a 6000 milliárd forintos szint közelében van. Az állomány júniusban 16,5 milliárd forinttal, 6016,4 milliárd forintra emelkedett. Az előző év azonos időszakához képest a háztartási hitelek állománya 18, míg a betéteké csupán egy százalékkal emelkedett, így a két állomány közötti különbözet az elmúlt egy évben közel felével csökkent. A vállalati betétállomány az előző hónaphoz hasonlóan tovább nőtt: 56,7 milliárd forinttal, 3546,8 milliárd forintra.
