BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Jegyzet

2007. július 23. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Elbabrálták
Az egészségpénztárak körüli szabályozási huzavona egyre inkább a jelenlegi kormány tevékenységének görbe tükrévé vált. Miközben ugyanis látható valamiféle érzékenység, az igények és lehetőségek összhangját megteremteni kívánó szándék, rögtön az ellentéte is felbukkan. Előbbi most a gyógyüdülés, majd a sportszolgáltatások kedvezményeinek visszaadásában csúcsosodott ki. Nem hagyták azonban ennyiben a dolgot: azonnal nyesni is kezdték a csúcsokat. Az még hagyján, hogy az egészségügyi reform küszöbén legalábbis furcsa dolog hátrányosan kezelni a prevenciót. Az igazán meghökkentő, hogy kívülről úgy látszik, a jogalkotók ezt hol így gondolják, hol úgy. Meggondolni pedig szigorúan csak akkor akarják magukat, amikor az előzőleg hozott rendelkezés már hatályba lépett. Az egész hatása közben – bár, ha a hozzátartozókat is figyelembe veszzük, mintegy kétmillió embert is érinthet, vagyis sokakat bosszant – költségvetési szempontból egy szúnyogcsípésnél is kisebb.
Néha nehéz nem arra gondolni, hogy a szaktárca vagy a kormány berkein belül akad valaki, aki – ki tudja, miért – ki szeretne babrálni a kasszákkal.
Kibabrálni azonban valószínűleg most sem sikerült. Elbabrálni annál inkább.

B. Judit Varga
B. Judit Varga

Ez is érdekelhet