A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete az előző évet értékelő jelentésében elsősorban a kockázati térkép átrajzolódását (NAPI Gazdaság, 2007. április 3., 4. oldal) emelte ki. A szektorok adataiból azonban az is kiderül, hogy bár tavaly romlottak a profitlehetőségek, a társaságok egy részének még így sem lehetett oka panaszra. Az előzetes adatatok szerint a biztosítók adózás előtti eredménye 65,1 milliárd forint volt 2006 végén. Noha a korábbi magas jövedelmezőségi szintet már nem tudták megismételni, az elért eredmények még így is nagyon kedvezőek – állítja a PSZÁF. Az adózás előtti eredmény 40 százalékát az életbiztosítási ág, 53 százalékát a nem élet ág, a maradékot a biztosító saját eszközei teszik ki.
Megtört viszont a bankszektor eszközjövedelmezőségének a korábbi években megszokott javuló tendenciája. Ennek oka részben a szigorodó versenyfeltételekre, részben a költségvetési kiigazítás hatásaira vezethető vissza. Csökkent a mérlegfőösszeg-arányos kamat-, jutalék- és pénzügyi műveletek eredmény, ugyanakkor ROA- szemléletben nőtt a nettó értékvesztés és céltartalékképzés összege. A takarékszövetkezetek sajáttőke- és eszközállomány-alapú jövedelmezősége is jelentősen csökkent. Annak ellenére, hogy az általános igazgatási költségeket szektorszinten – részben az összeolvadásoknak köszönhetően – sikerült mérsékelni, az aggregált ROA mutató 0,18 százalékkal mérséklődött.
Ellenpélda is akad: a pénzügyi vállalkozások szokásos üzleti tevékenységének eredménye egy év alatt 14 százalékkal bővült, 2006 végére elérte az 59,7 milliárdot. A növekedés a kapott jutalék- és díjbevételek, a pénzügyi műveletek nettó eredményének és az üzleti tevékenységből származó egyéb bevételek bővülésének köszönhető, a költségek között pedig nőttek az üzleti tevékenységből származó egyéb ráfordítások, az általános igazgatási költségek és a fizetett jutalék- és díjráfordítások.
