Labdázik az UniCredit is
Az UniCredit-csoport lesz a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság négy nemzeti támogatójának egyike. Számunkra kiváltképp előnyös, hogy az eseményt Ausztriában rendezik, hiszen a Bank Austria Creditanstalt (BA-CA) révén erős gyökerekkel rendelkezünk ebben az országban – mondta Erich Hampel, a BA-CA igazgatóságának elnöke és az UniCredit-csoport közép- és kelet-európai divíziójának vezetője. Több mint egy évvel az Eb kezdete előtt mellénk állt minden támogatónk, most már az előkészületekre és a megvalósításra összpontosíthatunk – nyilatkozta Philippe Margraff, az UEFA marketing- és médiadivíziójának vezérigazgatója.
Az alkuszok is készülnek az egészségbiztosítás reformjára
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) már most megkezdi a szakmai felkészülést – olvasható erről kiadott közleményükben – annak érdekében, hogy az új egészségbiztosítási finanszírozási rendszer bevezetésekor az ügyfelek magas színvonalú kiszolgálást, pontos eligazítást kapjanak. Az érdekvédelmi szervezet úgy ítéli meg, hogy akár az egy-, akár a több-biztosítós modell kerül ki győztesen, az új szisztéma a biztosítási szakma számára mindenképpen új perspektívákat jelent. Az egybiztosítós modell esetén az OEP-et kell jelentősen átalakítani, amelynek során a szervezet – az eddigi működésétől eltérően – valódi biztosítói szerepet kap. Ezzel természetesen együtt jár a korábbinál szigorúbb költségvetési korlátok alkalmazása, ami az ellenőrzés szigorítása mellett várhatóan a szolgáltatási csomagok szűkülésében is jelentkezni fog. Ezáltal pedig a FBAMSZ szerint komoly tere nyílik a magán-egészségbiztosítási szolgáltatásoknak.
Axa-sportprogram
Az Axa továbbfejleszti a Nemzeti Sportszövetséggel (NSsz) együtt két évvel ezelőtt elindított, aktív és inaktív sportolók számára kínált karrierprogramját. Terveik szerint országos szinten is kiépítenek majd helyi igazgatóságokat. Walter Tauchner, az Axa Biztosító Zrt. elnök- vezérigazgatója a két szervezet közös sajtótájékoztatóján kiemelte: az NSsz-szel két éve indult együttműködés bebizonyította, hogy érdemes volt elindítani ezt a karrierprogramot, hiszen a sportolók motiváltsága, sikervágya garanciát jelent számukra, hogy a sport után az üzleti életben is sikeresek legyenek.
