BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Pénzmorzsák

2007. április 16. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megindultak a pénztári visszautalások
Az adóhivatal – tájékoztatták lapunkat – már megkezdte az önkéntes pénztárakba fizetett magánforintok után járó adókedvezmény visszautalását. Mint arról lapunkban beszámoltunk (NAPI Gazdaság, 2007. április 4., 1. oldal), az idén az önkéntes pénztári tagok a számukra járó adókedvezményt már nem közvetlenül kaphatják vissza. Meg kell jelölniük azt a kasszát, amelynél ezzel egyéni számlájukat hizlalni kívánják. Az új rendszer beindítása azonban nem igazán sikerült, amit az is bizonyított, hogy a lapunk által akkor megkérdezett kasszák többsége elmondta: hozzájuk még egyetlen adójóváírás sem érkezett. A folyamat beindulását most az is jelzi – tudtuk meg –, hogy a múlt héten egyetlen nap alatt a Patikapénztár 300 tagja kapta meg adó-visszatérítését.

Jóváír a BB
A 2007. április 10. és 2007. július 16. között igényelt és jóváhagyott GO! hitelkártyákra a Budapest Bank (BB) a szerződéskötéstől számított fél évig minden hazai vagy külföldi benzinkútnál történt vásárlás után 6 százalékos jóváírást, egyéb hazai vagy külföldi vásárlások esetén 2 százalékos jóváírást ad. Az olcsóbb költés lehetősége az akciós időszak lejártát követően is megmarad, csak a kedvezmény a mostani felére csökken. Benzinkutaknál az ügyfelek havonta legfeljebb 30 ezer forint után vehetik igénybe a visszatérítést. A jóváírás egyébként automatikusan, havonta egyszer, egy összegben, a vásárlási tranzakciók könyvelési dátuma után maximum 30 nappal történik meg a hitelszámlán. Az akció alatt az első éves kártyadíj mindössze ezer forint.

Már a Maestro is „játszik”
A MasterCard változtatott szponzorációs tevékenységén. Ennek megfelelően 2008-tól az UEFA Európa-bajnokság alatt nem csupán az eddig megszokott MasterCard logó, de a kártyatársaság betéti márkáját, a Maestrót jelző kettős karika is szerepel majd. Ez azt jelenti, hogy az ilyen plasztikokat kibocsátó bankok többek között belépőjegy-sorsolással, internetes és televíziós hirdetési lehetőségekkel, kabalajátékokkal („Trix and Flix”), valamint a hivatalos UEFA EURO 2008™ jelképek használatával erősíthetik 2008-as betétikártya-kampányaikat. A lépés nem független attól, hogy mindössze tíz hónappal a SEPA kártyaüzletágat érintő változásainak bevezetése előtt, a MasterCard megbízásából készült tanulmány kimutatta, hogy a SEPA, vagyis az egységes európai díjstruktúra ismertsége igen alacsony mind a fogyasztók (9 százalék), mind a kereskedők körében (16 százalék).

Rezsifaragás a CIB Bankkal
A CIB Bank azoknak, akik folyószámlájukat ide hozzák, 15 ezer forinttal csökkenti rezsiköltségeit. A kedvezmény azokra az ügyfelekre vonatkozik, akik 2007. április 16. és 2007. június 15. között CIB lakossági folyószámlát nyitnak. A feltétel, hogy az újonnan nyitott számlára 2007. augusztus 31-éig egyazon hónapon belül legalább havi 50 ezer forint egyösszegű jövedelemutalás érkezzen, és az ügyfél legalább két (állandó vagy közüzemi) fizetési megbízással rendelkezzék.

Jutalékból gyógyítás
A K&H-csoport számos elemet tartalmazó Gyógyvarázs programja 2004 óta támogatja a gyermekegészségügyet. A bank tavaly tovább bővítette a programot, így ügyfeleinek K&H MasterCard bankkártyás vásárlásai után ezerforintonként egy forintot utalt a program javára. A hozzájárulást saját jutalékukból ajánlották fel, amelyből 2006-ban 8 millió forint gyűlt össze. A K&H-csoport kutatási eredményeket és szakértői véleményeket figyelembe véve ítélte oda támogatását. Az összegyűlt nyolcmillió forinttal a K&H Gyógyvarázs program a II. Számú Gyermekklinika újonnan épülő Onko-haematológiai részlegét támogatja orvosi műszerekkel és berendezésekkel.

A Raiffeisen lett Kelet-Közép-Európa legjobb bankja
A Global Finance magazin a Raiffeisen Zentralbanknak és a Raiffeisen Internationalnek ítélte oda a rangos „Kelet-Közép-Európa legjobb bankja” címet a régióban – tájékoztatott a pénzintézet. Az elismerést országos szinten az albániai, a bosznia-hercegovinai és a szerbiai Raiffeisen bankok nyerték el. „Ezzel a kitüntetéssel a Raiffeisen-csoport végre kivívta magának a pénzügyi magazinok mesterhármasa elismerését” – nyilatkozta Walter Rothensteiner, a Raiffeisen Zentralbank vezérigazgatója és a Raiffeisen International felügyelőbizottságának elnöke, arra utalva, hogy a Raiffeisen júliusban az Euromoneytól, decemberben pedig a The Bankertől kapott hasonló rangos elismerést.

B. Judit Varga
B. Judit Varga

Ez is érdekelhet