Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a nyugdíjpénztári költségeket általában bíráló megállapításai után most – a fogyasztóvédelem terén szinte forradalminak számító lépéssel – konkrét számításait is közzétette (NAPI Gazdaság, 2005. május 19., 1. oldal) ebben a témakörben. Az érintettek közül többen is kifogásolták ezt az eljárást, különösen a kalkuláció szisztémáját. Tény persze, hogy minden ilyen elemzés óhatatlanul összemos bizonyos dolgokat (az Erste azzal magyarázza a többiekhez képest brutálisan magas elvonási szintjét, hogy sok pályakezdőt sikerül ügyfélnek megnyernie, az induló költségek pedig megdobják az átlagot is), de létjogosultsága így is kétségbe vonhatatlan. A pénztártagok számára ugyanis – mint azt a felügyelet is megállapítja – a nyugdíjpénztári befektetéseiket terhelő díjak és költségek csak meglehetősen bonyolultan ítélhetők meg.
A pénztártagok megtakarításait terhelő díjként a PSZÁF a befizetett tagdíjak működési és likviditási tartalékra jutó hányadát és a teljes megtakarításra vetített befektetési (elsősorban vagyonkezelési) díjat tekintette. A felügyelet által kasszánként közzétett terhelési mutatók azt jelzik, hogy a tagok egyéni számláját átlagosan milyen elvonás apasztja. A pénztárak mentségére szolgálhat, hogy ez a költségszint az évek során, nyilvánvalóan a gyűjtött vagyon gyarapodásától nem függetlenül, határozottan csökkent. Szintje azonban, különösen a nagyobb pénztárak esetében, a PSZÁF véleménye szerint még mindig indokolhatatlanul magas.
Lapunk számításai szerint egyébként a nyugdíjukra takarékoskodók 2002-ben 11 milliárd forintot fizettek ki a kasszák költségeire. Ez az összeg 2003-ban 15,4 milliárd forintra hízott, tavaly pedig már meghaladhatta a 20 milliárd forintot (utóbbinál konkrét vagyonadatok híján csak becslésre szorítkozhatunk). Közben 2003-ban az elért hozam – a felügyelet által méret alapján közzétett átlaghozamok és a pénztárak vagyona alapján kalkulálva – nettó 19,3 milliárd forint lett. A költség és a hozam meghökkentő arányához nyilván hozzájárult az is, hogy abban az évben a befektetési környezet is rendkívül rossz volt. Tavaly a magas (az 50 milliárd feletti vagyonú kasszák esetében például átlagosan évi 17,3 százalékos) hozamok jócskán szépítettek ezen a képen.
