Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
- Sokakat meglepett, amikor a korábban már beharangozott - és komoly vitákat kavaró - Erős János mellett elvállalta a társ-vezérigazgatói posztot az MFB-ben. Az ön szakmai múltja után sokan nem értették, miért vállalt „politikai szerepet”.
- Ezt én nem így éltem, élem meg. Csak a feladatot nézem, ami rendkívül komoly: létrehozni egy olyan intézményt, amely hozzásegítheti a magyar gazdaság szereplőit ahhoz, hogy sikeresek legyenek. A hazai vállalkozások többsége rövid múltra tekinthet vissza, tőkeszegény. Ezeknek a vállalatoknak most csekély hitelképességük miatt azzal kell szembesülniük, hogy számos fontos beruházást nélkülözve vehetik csak fel a versenyt az évtizedek óta a piacgazdaság keretei között működő cégekkel, amelyek ráadásul 3-4 százalékos kamat mellett jutnak hitelhez. Azt az intézményt létrehozni, amely ebben a helyzetben a legjobban segítheti őket, szerintem óriási szakmai kihívás. Ezt tartottam a legfontosabbnak, éppen ezért nem zavart az sem, hogy „kettős” irányítású lett a bank. Meg kell jegyeznem, az elmúlt két év során törekvéseimet meg tudtam valósítani, szakmai együttműködésünk Erős Jánossal (aki ezt mindenben támogatta) nagyon jó volt. Az igazán komoly döntéseket egyébként is a bank vezető testületei hozzák.
- Az se zavarja, hogy meglehet, ezt a munkáját 2006-ban félbe kell hagynia?
- Nem foglalkozom vele. Tudomásul kell venni, hogy az élet ilyen. Azt sokkal fontosabbnak gondolom, hogy létre tudtunk hozni egy olyan struktúrát, amelyben transzparensen elkülönül az MFB kétfajta szerepe. Az első a tradicionális banki terület, ahol piaci alapon döntünk a hitelekről és a tőkebefektetésekről. Az itteni döntéseinkért minden esetben fel kell vállalnunk a felelősséget. Vállaljuk az állam szerepkörével kapcsolatos együttműködést is - miért ne, ha van rá kapacitásunk -, ám csak és abban az esetben, ha az ügyletek kockázatát teljes egészében a költségvetés vállalja magára. Mi ilyenkor kvázi ügynökként veszünk részt a folyamatokban - és persze az sem baj, ha keresünk rajta egy kicsit. Úgy gondolom, hogy a mostani struktúrát kormányváltástól függetlenül a jövőben minden politikai szereplő meg fogja őrizni, már csak azért is, mert csak ez a fajta működés fogadtatható el az Európai Unióval, ahonnan ugye nem kevés pénzt remélünk. Az pedig, hogy ezt a rendszert ki irányítja a vezérigazgatói székből, lényegében másodlagos.
folytatás a II. oldalon ä
ä folytatás az I. oldalról
- A szervezeti felépítés már világos, ám a szép gondolatokhoz nem árt, ha jó és keresett termékek kapcsolódnak...
- Nem kellett különösebben felfedezni a spanyol viaszt. A magyar vállalkozásoknak égetően szükségük van tőkére és fejlesztéseikhez hosszú távú hitelekre. A kockázati tőkebefektetési társaságok 20-30 százalékos hozamelvárása egy-két esetben valóban bejöhet, ám az átlag nem ezt mutatja. (Nem véletlen, hogy ők már sikerként élik meg, ha tíz üzletükből kettő eredményes.) Mi máshol fektetünk be, némileg szerényebb a hozamelvárás, de a kockázat is. A hiteltermékeknél egyszerűbb a helyzet. Itt csak az volt a kérdés, miként tudjuk elérni, hogy a refinanszírozásnál a kereskedelmi bankok számára elfogadható kamatokat alkalmazzunk, hiszen nekünk minden forrást a piacról kell beszereznünk, nincsenek betéteseink, akiknek köszönhetően még a BUBOR-szinten kiadott hiteleken is keresni tudnánk. Erre jött a kézenfekvő ötlet, hogy külföldről, devizában szerezzük be a szükséges forrásokat, úgy, hogy az állam árfolyam-garanciát nyújt a devizában felvett hiteleinkre.
- Könnyen keresztül tudták verni az ötletet?
- Nem mondhatnám. A politikusokban van valami ösztönös félelem. Az árfolyam volatilitása miatt így egyelőre minden egyes termék esetében egyedi árfolyam-garanciát vagyunk kénytelenek kérni, ami - valljuk be - lelassítja az új termékek piacra jutását.
- A támogatási politikára kényesen ügyelő EU nem vonta még össze szigorúan a szemöldökét az árfolyam-garancia láttán?
- Nem, hiszen technológiai fejlesztési hitelprogramunkat elfogadta Brüsszel. Az ő vizsgálatuk csak arra terjed ki, hogy a folyósított hitelek kamatszintjében nem bújik-e meg valamilyen rejtett kamattámogatás, éppen ezért a termékek árazását a hosszú lejáratú állampapírokéval vetik össze. Végül is igazuk van, hiszen az állam lényegében nem tesz mást a mostani lépésével, mint a hedge-költségeket átvállalja az ügyféltől, ami aligha okoz nemzetgazdasági problémát.
- Mégis kicsit döcögősen indultak be a programok. Nem volt ebben szerepe annak, hogy a termékeket kínáló bankok vetélytársat láttak az MFB-ben?
- Minden bizonnyal ez is közrejátszott, ám úgy vélem, jelentős szerepe volt annak is, hogy meg kellett tanulnunk egymással együttműködni. Ami a kérdésében rejlő féltékenységet illeti, úgy vélem, komoly változást idézett elő kereskedelmi banki partnereink hozzáállásában, hogy a megtakarítási hajlandóság drasztikus csökkenése felértékelt minket. Azokhoz a hitelekhez ugyanis, amelyeket rajtuk keresztül kínálunk, nem kell forrást biztosítaniuk, miközben a hitellel kapcsolatos szolgáltatásokon - számlavezetés, pénzfelvétel - jól tudnak keresni a rájuk jutó kamatrészből eredő nyereségen felül is.
- Egyes vélemények szerint a termékek induláskori viszonylag szerény keresletében az is közrejátszott, hogy a szigorú szabályzók miatt csak a tényleg „tiszta” vállalkozások bízhattak abban, hogy az MFB partnerei lehetnek. Erről mi a véleménye?
- Ugye nem azt várja tőlem, hogy azt mondjam, a szürkegazdaság már teljesen benőtte a magyar gazdasági életet? Nem is teszem, mert ezzel nem értek egyet. Az viszont kétségtelen, hogy a programjainkra jelentkező vállalkozásoknak rendkívül transzparensnek kell lenniük, ha úgy tetszik, „teljesen ki kell fehéredniük”. Azt mindig a vállalkozásnak kell mérlegelnie: megér-e neki ez a kedvező kamatozású, hosszú távú fejlesztési forrás annyit, hogy lemondjon az esetleges mellékutakról. Csak az Európa-hitel számait tudom idézni: már több mint 1300 ügyfél jelentkezett, a számukra odaítélt fejlesztési forrás meghaladta a 70 milliárd forintot. Ez szerintem egy jó válasz.
- Ha már a számoknál tartunk. A középtávú stratégiában az szerepel, hogy a banknak az optimista forgatókönyvet kell megvalósítania. Ezek szerint volt pesszimista is?
- Természetesen, de a döntést nem mi, hanem a kormány hozta. A pesszimista forgatókönyv lassabb gazdasági fejlődéssel számolt, amivel természetesen egyenes arányban csökkentek volna a mi finanszírozási lehetőségeink is. Ez a szcenárió 2008-ra 700-800 milliárd forintos mérlegfőösszeggel számolt, míg a most számunkra előírt forgatókönyv - évi 160-180 milliárd forintos kihelyezéssel - úgy kalkulál, hogy az év végére várt 600 milliárd forintos mérlegfőösszegünk a terminus végére 1000 milliárd forint fölé emelkedik.
- Az elvárás szép, ám kérdés, mit biztosít ehhez a gazdaságpolitika?
- A magángazdaság megy a maga útján. A gazdaságpolitikának és a gazdaságirányításnak az a feladata, hogy megfogalmazza, a nemzetközi piaci viszonyok között mik a prioritások és ezt jól kell kommunikálni. Tudomásul kell venni, a globalizált világ bármit képes csinálni egy olyan kis országgal, mint Magyarország, ezért a gazdaságpolitikának folyamatosan, permanensen olyan képet kell festenie magáról, ami a piac számára elfogadható. Ez tehát lényegében PR-tevékenység. Emellett fontos a stabil feltételrendszer is. Ha ez megvan, a siker alapját teremtettük meg.
- Mit tart ön a mai gazdaságpolitika prioritásainak?
- Elsősorban az infrastruktúrát. Tudomásul kell venni, hogy a világ összeszűkült azokra a területekre, ahova autópálya vezet. Vittem én már le befektetőt Szegedre. Előzetesen roppant elégedett volt: közel a jugoszláv és a román piac, egyetemi város jól képzett szakemberekkel - minden rendben volt. Kiskunhalason szó szerint megszakadtak a tárgyalások. Félreértés ne essék, ez már a rendszerváltás előtti kormányok bűne is volt, éppen itt az ideje a tetteknek. Ugyanez vonatkozik a közműberuházásokra is. Magyarország vállalta, hogy 2010-ig számottevő mértékben javít a közműhálózat helyzetén, jelentős bővítéseket ígértünk. Ha nem akarjuk, hogy a határidő lejárta után hatalmas környezetvédelmi bírságokat fizessünk, vagy az utolsó pillanatban nagy költségvetési kiadás jelentkezzen, most már nagyon gyorsan kell lépnünk. A kormány előtt van bankunk azon javaslata, amely húszéves hitelkonstrukcióban finanszírozná a települések ilyen irányú beruházásait. Miután az EU-ban az ilyen jellegű beruházások rendkívül preferáltak - számos esetben vissza nem térítendő támogatás is elnyerhető ezekhez a projektekhez -, aligha hiszem, hogy Brüsszel vétót emelne ezen megoldás ellen. Csak lépni kell ezen a téren is...
