Miközben az elmúlt hónap során a bankok többsége továbbra is azzal volt elfoglalva, hogy az augusztusi jegybanki kamatcsökkentés hatásai után finomra hangolja csökkentett kamatszintjeit, addig az MKB a már augusztusban megcsodált gyorsaságával, immár a múlt heti makrogazdasági mutatók és a soros Járai-nyilatkozatnak fényében (is) – kamatemelésről döntött. A pénzintézetnél tegnaptól a rövidebb futamidők (1–3 hónap) esetében 1 millió forint feletti betételhelyezéskor várhatunk 10–25 bázisponttal magasabb kamatszintet a múlt hetinél, míg a 6 hónapnál hosszabb megtakarításainkon – immár az elhelyezett összeg nagyságától függetlenül – negyed százalékponttal magasabb kamatot remélhetünk. Mindennek köszönhetően az MKB-é lett a legmagasabb banki ajánlat: a pénzintézet a 3 hónapos lekötésre rájuk bízott ötmillió forint feletti betétekre 10,9 százalékos éves kamatot garantál.
Felfelé lépett a K&H is. Az olimpiai csapat bankja szintén a három hónapos betétek terén szállt akcióba a Kamatcsúcs betét 1 millió forint feletti összeg elhelyezése esetén érvényes 10,8 százalékos kamatával, amihez ráadásul a betételhelyezők egy utat is nyerhetnek a soron következő olimpia helyszínére, Pekingbe. A 130–135 bázispontos kamatelőnyt ugyanakkor a banknak is vissza kell hoznia, ezért azután a pénzintézet a többi sávban kamatcsökkentést hajtott végre. A 6 és 12 hónapos betétek esetében ez még nem túl jelentős, hiszen mértéke csak negyed százalékpont, ám a 2 hónapos betétek kamatszintje 50–65 bázisponttal zsugorodott. Azzal, hogy az új akció a 3 hónapos betéteket célozza, a K&H feladta erős pozícióit az egy hónapos betétek terén. Emiatt a pénzintézet által ajánlott kamatszint drasztikusan, 210 bázisponttal zuhant ezen a soron, s így már csak 9 százalékos a legjobb ajánlatuk. Ezzel a K&H-nak sikerült elérnie azt, hogy a hónap legnagyobb kamatemelése és -vágása is a bankhoz köthető.
Ami az akciós kamatokat illeti, a többi bankot sem kell félteni: rendre lezárták korábbi, kiugró kamatszintű ajánlataikat. A CIB esetében így a 2 hónapos betéti ajánlat besimult az 1 és 3 hónapos betétekre kínált standard kamathoz, ami 75 bázispontos kamatveszteséget jelent az ügyfeleknek. Az OTP szintén változtatott a 11 százalékos kamattal – is – kecsegtető 2 hónapos termékén, az új ajánlat egységesen 50 bázisponttal alacsonyabb kamatszintet ajánl a betéteseknek. Az Inter-Európa vélhetően az egyszerűbb számíthatóság céljából vágta le a többi ajánlattól történő megkülönböztetésnél többre nem igazán jó 9,005 százalékos kamatból az 5 ezreléket, s lett az új 6 hónapos ajánlat 6 százalék. Az ÁÉB-ben a három hónapos változó hozambetéten lehet ezentúl a korábbinál 50 bázisponttal kisebb, „csupán” 10 százalékos kamatot elérni.
Vannak azután olyan, a betéti kamatok terén meghatározó jelentőséggel bíró bankok is, amelyek az MNB kamatdöntése után viszonylag sokáig kivártak és csak augusztus végén – szeptember elején nyúltak a kamataikhoz. Közülük a legfinomabban a Raiffeisen hangolt: a pénzintézet legjelentősebben – 45 bázisponttal – az egy hónapos betéti kamatait kurtította meg, míg a legcsekélyebb mértékű, negyed százalékpontos kamatcsökkentéssel a három hónapos betétek esetében élt. A KDB Bank ügyfelei közül a legrosszabbul (60 bázispontos csökkenés) a 10 millió forint alatti betétet 2, illetve 6 hónapra elhelyezni szándékozók jártak.
Mélyreható változások tapasztalhatók ugyanakkor a ING Bank esetében. A pénzintézet pusztán azért, hogy legyen kétszámjegyű ajánlata – túl nagy kockázatot nem vállalva – a 10 millió forint feletti betétek 2 hetes lekötésére ajánl 10 százalékos kamatot, ám a hosszabb távú betétek esetében komolyan megindult a fűnyíró. A rövidebb lejáratú betétek elhelyezésekor 1–3 hónapra a bank ajánlatai 110–140 bázisponttal léptek vissza, a 6 és 12 hónapos betétek esetében viszont a bank árazó testülete 1,4–1,6 százalékponttal dobta vissza az ajánlati kamatszintet, amivel az ING egyelőre kiírta magát a betéti ajánlatok élmezőnyéből.
A jegybanki kamatdöntésekre rendszerint komótosan reagáló autós bankok közül a Porsche Bank és a Merkantil Bank csak ezekben a napokban érvényesítette (korántsem huszáros) kamataiban a 50 bázispontos MNB-vágást.
Külön kell szólnunk az Erste Bankról. A Postabankot bekebelező pénzintézet az új status quót újabb 50 bázispont körüli kamatcsökkentéssel ünnepelte, amivel a második legnagyobb lakossági banki szerepre törő pénzintézet top-ajánlata (2, és 3 hónapos lekötés esetén) 9,76 százalék lett.
