Tizenöt évvel ezelőtt egy belvárosi irodából indult a Chemol Travel, amely mára olyan több mint hat milliárd forint forgalmú hálózattá nőtte ki magát, amelyben 8 irodában 70 alkalmazott (Budapest mellett január óta Esztergomban is) várja a régi és a leendő ügyfeleket. A társaság kezdetben üzleti utaztatással és beutaztatással foglalkozott, ám jelenleg már teljes körű utazási szolgáltatást – repülőjegyek értékesítése, üzleti utaztatás, kiutaztatás, beutaztatás, rendezvény- és kongresszusszervezés – nyújt.
A Chemol Travel a piacvezető utaztató irodák egyikeként napjainkra közel 400 vállalat hivatalos célú utaztatását végzi. A beutaztatás, a nemzetközi és hazai konferenciák, tréningek, éves közgyűlések és egyéb rendezvények szervezése is egyre fontosabb szerepet tölt be a vállalatnál. A cég szakemberei számos kis- és nagylétszámú szakmai rendezvényt bonyolítanak le évente. A megrendelők között éppúgy megtalálunk állami intézményeket, nemzetközi szervezeteket, szakmai egyesületeket, mint üzleti magánvállalkozásokat. A cég mindig az ügyfelek igényeit veszi alapul, miközben komoly figyelmet fordít a rugalmasságra, hiszen az üzleti partnerek esetében talán ez a legfontosabb. Ennek elismerését, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Business Traveller Magazin olvasói idén – holtversenyben – a Chemol Travelt választották Az év utazási irodájának.
A társaság azonban a jövőben is szeretne rászolgálni a bizalomra. Az iroda nemrég csatlakozott a RADIUS Global Travel Management Companyhoz, amely a corporate utaztatási szervezetek közül a harmadik legnagyobb a világon. Így a Chemol Travel vállalati utazói is hozzájutnak azokhoz a szolgáltatásokhoz, amelyeket eddig csak a világ vezető utazási irodáinak ügyfelei élvezhettek. Májusban ráadásul az eddigi tulajdonosok mellett jelentős tulajdonosi részesedést szerzett a társaságban a dániai székhelyű WECO cég, amely a VIA Travel Group tagjaként Skandináviában piacvezető az üzleti utaztatásban. Ezek a szakmai lépések lehetővé teszik, hogy a Chemol Travel tovább erősítse piaci szerepét itthon és a régióban.
