- Mióta működik a WAMP - Vasárnapi Művész Piac?
- A vállalkozás három és fél éve indult. Az volt a cél, hogy havonta egy vasárnap legyen egy olyan dizájn vásár, ahol a fiatal magyar dizájnerek bemutatkozhatnak, kiállíthatják és eladhatják termékeiket. Ma már a vásár mellé szakmai fórumokat szervezünk, nemzetközi programokon veszünk részt külföldön és itthon nemzetközi vásárokat, fesztiválokat is rendezünk. Ezek köré "építettünk" divatbemutatókat, workshopokat és kiállításokat. A legújabb profil pedig az, hogy vállalatoknak dolgozunk, marketingeszközöket tervezünk, rendezvényt szervezünk. Ezt a válság is hozta. A cégeknek kevesebb pénzük maradt marketingre és azt szeretnék valami egyedire költeni. Tárgyakat terveztetnek kampányokhoz vagy kampányanyagokat rendelnek.
- Mi adta az ötletet a vasárnapi dizájn piachoz?
- Londoni ötlet volt. Nagyon sok tervezői vásár működik a városban, olyan szinten, hogy már specializálódtak is: ki a ruházatra, ki a lakberendezésre - amit csak el tud képzelni. Van egy olyan utca, ahol csak gombokat lehet kapni, szóval ott már ilyen szintű a tematizálódás. A barátaimmal beszélgettünk arról, hogy milyen jó ott és mennyire hiányzik egy ilyen jellegű piac Budapesten. Közben derült ki, hogy milyen sok lehetőség adódik ebből, és nagyon komoly igény van arra, hogy a művészeket felkarolják és a fogyasztókhoz közelebb vigyék. Kevés tervező tudja itthon professzionálisan menedzselni magát, miközben a fejlett gazdaságokban ez egyre növekvő üzlet. Nem véletlenül, hiszen az innovációnak egyre nagyobb része ez az iparág.
- A WAMP hozta az Ernst & Young Az év üzletembere díj egyik különdíját is.
- Azért kaptuk, mert a cég újszerűen köti össze a gazdaság és a művészet szereplőit. A különdíj pontos neve Merész újító. A cég kulturális tevékenységet folytat, nagy szerepet vállal a művészeti tevékenység, illetve a tervezők és a gazdaság, adott esetben a cégek igényeinek összekapcsolásában. Mára a WAMP tervezői előtt a nemzetközi kapuk is megnyíltak.
- Nem egyedüliként tulajdonos a WAMP-ot szervező Vásárnap Kft.-ben, önön kívül még két tervező is jegyzi a vállalkozást. A cég ügyvezetője, közgazdász, korábban EU-tanácsadó volt. Ezzel felhagyott?
- Alapvetően igen, bár néha még megkeresnek projektekkel. Noha jól hangzik, hogy a cégünk díjat nyert, de kizárólag a WAMP profitjából még nem tudnék megélni, jóllehet bízom benne, hogy idővel képes lesz eltartani.
- Egy díjazott üzleti modell, pláne három és fél évvel az indulása után, magában foglalja a nyereségességet is.
- A cég önfenntartó, a nyereséget egyelőre a fejlesztésbe kell visszaforgatni. Ilyen szempontból jól megy a vállalkozás. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen jellegű tevékenységnél az első öt-hat év inkább befektetés.
- Volt, aki meg akarta venni a vállalkozást? Számolták, hogy mennyit ér a márka?
- Nem, ilyennel még nem kerestek meg. Az értékét én már próbáltam számolni, de ezt nehéz pontosan "belőni".
- Milyen terveik vannak a céggel?
- Rövid távon a tervezőknek kínált szolgáltatást szeretnénk szélesíteni, vagyis a tervezők menedzselésében igyekszünk minél nagyobb szerepet vállalni, akár külföldön is, hálózatszerűen. Emellett szeretnénk a vásár minőségén is javítani, kinőttük az Erzsébet téri Gödör méreteit és a hely adottságaiból fakadó korlátokat is igyekszünk átlépni, ám arról egyelőre nem beszélhetek, hogy hova visszük a vásárt.
- Mit ért azon, hogy a nemzetközi porondon hálózatszerűen működnének? Berlini vagy londoni franchise?
- Nem feltétlenül franchise, de akár az is, ám egyelőre a saját egységünkben gondolkodunk. Nem csak nemzetközi szinten, hanem belföldön, a nagyobb városokban is tervezünk egységeket.
- Ehhez elég a Vásárnap pénzügyi háttere vagy tőkebevonást terveznek?
- A hálózat kialakításához szükség lesz külső forrásra, most dolgozunk rajta, hogyan lehetne megvalósítani.
- Mekkora a kft. forgalma?
- Tavaly 68 millió forint volt.
- Azon nem gondolkodtak, hogy a havi egyszeri piacból heti vagy kétheti vásárt csináljanak?
- De, csakhogy ebben az esetben elvesztené a WAMP az esemény jellegét, amit pedig fontosnak tartunk. Ez nem csak egy piac vagy vásár. Ez egy olyan esemény, amelyre készülnek és számítanak a szereplők. Amivel még kiegészíthető a WAMP, az egy üzlet. Ezt tervezzük a belvárosban. Ősszel nyitunk, de erről sem mondhatok még közelebbit.
- Mi a nagyobb üzlet: a feltörekvő művészek menedzselése vagy a WAMP szervezése?
- Nem gondolom, hogy lehetne relációs jelet rakni a kettő közé, tekintettel arra, hogy a két rész kiegészíti egymást és egymásra épül. A WAMP nélkül nem működne a tervezőkkel való kapcsolat, de a WAMP fontos megjelenési lehetőség is nekik, egyfajta menedzsmenteszköz. Ezzel együtt a művészeti menedzselés hosszú távú megtérülés.
- Én adhatnék el a WAMP-on olyan tárgyakat, amelyeket magam terveztem vagy készítettem?
- Persze. Állítson össze egy portfóliót, küldje be és a szakmai zsűrink eldönti, hogy alkalmas-e és a termékei piacképesek-e. Ahogy bekerült a rendszerbe, onnantól kezdve jelentkezhet a vásárokra, részt vehet a külföldi projektekben, pályázhat a rajtunk keresztül elérhető vállalati megbízásokra - ezen azt kell érteni, hogy ha egy cég például terveztetni szeretne egy ajándék kollekciót, arra pályázatot ír ki és ezen részt vehet.
- Mivel pályázzak, mivel lehet betörni a piacra?
- Mindennapi használati tárgyak, lakásfelszerelés. Ma a WAMP-on ruha, kiegészítő sok van, de egyedi bútor például kevés. Nem is kell, hogy értsen az asztalos munkához, találjon egy szakembert és tervezzen, majd azt gyártassa le.
